Tegnap este íródott bejegyzés következik, utána frissítve a mai nappal.

Nincs a szobában net, csak a hiperszuper közösségi tetőtérben. Amúgy tényleg jó hely az ott fent, vannak nagy fotelek, kanapék, jól el lehetne döglődni. De a lényeg, hogy az igazi kockák net nélkül is kitalálnak maguknak valamit, hogy nyomkodhassák a gépüket. Én előbb blogolok (közben hallgatok egy kis Rammsteint, mert ma mikor meghallottam az fent említett tetőtérben egy számukat, teljesen kedvet kaptam hozzá), aztán lehet még megnézem az új true blood részt, felirat nélkül, mert azt minek töltöttem volna le előre.

De ne siessünk ennyire előre, nézzük mi történt mióta nem írtam, cirka egy hete. Megérkezett Anita a legújabb szupergyors vonattal jött Shanghaiból. Kevesebb mint 4 óra alatt ide is ért, a szívás az egészben, hogy ezek a vonatok Jinan nyugati pályaudvarán állnak meg, ami a városközponttól legalább 10 kilométerre van nyugatra. Én átszállással másfél órát buszoztam ki elé, jó program, ajánlom. Képzelhetitek milyen boldog voltam mikor Anita mondta a telefonba, hogy oda érkezik, én meg megnéztem a térképen, neten hol van, és hogyan tudok odajutni. Ennél már csak az volt nagyobb öröm, mikor nem kaptunk más jegyet Pekingbe, csak olyat ami szintén a nyugatiból indul viszonylag korán reggel.
Kicsit csapongok, ezt még folytatom, de Jinan elhagyásáig még történt egy-két dolog. Például pénteken még vizsgáztunk. Szerintem nem volt túl fényes a produkciónk, de a tanár néninek úgysem az számított. Iván ünneplésként elhívott apukája szállodájába kávézni, aztán Ferivel és Anitával kispirosban ebédeltünk, közben leszakadt az ég. Fél 5-re diplomaosztó ceremóniára voltunk hivatalosak, én azt hittem ez ilyen elég kamu dolog lesz, ahhoz képest nagyon komoly kis ünnepséget szerveztek nekünk. Szerencsére azért a piros gumipapucsommal nem keltettem akkora feltűnést, más se gondolta úgy, hogy ki kéne erre öltözni. Amúgy se voltam olyan hangulatomban. Ez egyben Iván búcsúestje is volt, így nem tudtam mit csináljak, a fiúkkal menjek inni, vagy menjek el a sulis búcsúvacsorára. Mivel 6-kor kezdődött a vacsi, úgy gondoltam 1-2 óra iszogatásban lemaradás még nem a világvége, nem kések el sehonnan, és a tanároktól is jó lenne elköszönni. Jól tettem hogy elmentem, elmondhatom hogy ettem már igazi nagyobbacska rákot (nem garnélát), de tényleg jó volt mindegyik tanárral váltani még pár szót, így volt tisztességes a lezárás. Nah meg csak a vacsi után kaptuk meg a részletes féléves-éves vizsgaeredményeket, azt is jó volt látni. Lányokkal összekaptuk magunkat és követtük a fiúkat az english corner nevezetű mondjuk kocsmába. Némi iszogatás és eszegetés után jól otthagytak minket, pórul is jártak. Bár nekem se végződött túl jól az este. Először volt egy felesleges körünk az egyik pangó szórakozóhelyre, de legalább összeszedtük a bulizni vágyó iskolatársakat és együtt mentünk az utóbbi időben favorizált helyünkre. Ott nagyon jól elvoltunk úgy fél 3-ig, amikor elromlott a zene és visszamentünk az első állomásra arab utasításra. Ez volt a legnagyobb hiba, de nem volt sok választásunk. Arab ismerősünk barátságunkra hivatkozva gyakorlatilag nem engedett minket haza, főleg hogy bejöttem az egyik testvérének, aki viszont egyáltalán de nem volt megnyerő. Másfél órámba és nem kevés türelmembe került, hogy megértse nem lesz velem semmi és haza engedjen.

Szombat reggel még odaadtuk Ivánnak könyves csomagjainkat (felajánlást tett hazaszállításukra, hálánk azóta is üldözi) és elköszöntünk tőle. A hétvége további része teljesen összefolyik, melyik nap mit csináltuk.  Ami biztos, hogy viszonylag sokat aludtunk, voltunk még bulizni, meg bowlingozni. Csapatunk kiegészült egy koreai sráccal, Kimmel, a lányok szedték össze őt valamikor a suliban, amikor én nem voltam ott. A koreai barátai már hazamentek, így velünk bandázik (nah meg Feri szerint szeretné megkapni valamelyik lányt), ez se egyszerű történet. Elvileg 23.-án vagy mikor ment volna haza, de áttetette a repjegyét 28.-ra, hogy eljöhessen velünk Pekingbe. A csavar az egészben, hogy az ő hazamenő gépe Jinanból megy, szóval gyakorlatilag feljött velünk kirándulni.
Kedden délután elmentünk megnézni azt a parkot, ahova egész évben nem jutottunk el (Paotu quan – 趵突泉), de most se volt rá sok időnk, kínai pajtink már a kapuban várt, hogy búcsúvacsorára vigyen minket. Ettünk sok finomságot, marhafejet meg fekete jiaozit (gőzölt, töltött gombóc) és ki tudja még mit, a hangsúly megint az alkoholra került. Újfajta helyi specialitást kóstoltattak velünk 34%-os csoda, fehérboros pohárból. Egész jól csúszott, aztán egyszer csak képszakadás, mintha csak koreai testvérét, a híres-hírhedt Soju-t ittuk volna. Én így kimaradtam az utolsó buliból, sebaj, elég volt már így is. A hét elejétől már elkezdtünk pakolászni, szépen lassan mindent összeszedni, kiszanálni, ne kelljen kapkodni, egész jól is ment, első körben a bőröndöm is tök könnyűre sikeredett, azóta persze sikerült megtömnöm és a pekingi vásárlás még előttünk van. Klári nagy ötlete volt, hogy a még használható, de azért mégsem hazavivős dolgokat hagyjuk ott a következő magyar delegációnak, így csináltunk nekik egy csomagot, remélem el is jut hozzájuk. Utolsó este koreai étterembe ment a magyar brigád Kimmel és a jóga tanár nénivel kiegészülve. Koliba visszaérve még visszaköveteltük a szeptemberben befizetett kauciót a szobára és kinéztünk még az éjszakai piacra. Éjjel egyre nagyjából elpakoltam mindent, lefeküdtem, de nem ment az alvás, talán csak egy órát, ha tudtam aludni. De a nagy változások, lezárások csak ezt hozzák ki belőlem, Kínába induláskor volt hasonló az érzés.
Fél 6-kor keltünk, taxival vitettük ki magunkat a távoli nyugatiba, jó korán kiértünk, az meg ott még annyira új, hogy szinte semmi ehetőt nem találtunk. A vonat gyors volt (400 km kb. 2,5 óra alatt), csak a légkondit nem bírják továbbra se kezelni a kalauzok. Csomagunk van rengeteg, ilyenkor imádjuk a legjobban a vasútállomás, metró bejáratánál lévő ellenőrző kapukat. Szóval kicsit ingerült voltam a sok csomag és a kialvatlanság miatt, a szerencsétlen bambuszkalap emiatt a pekingi déli pályaudvar metrómegállójánál végezte. De a legnagyobb kihívást a mozgólépcső nélküli aluljárók jelentették a húszon-kilós bőröndökkel. Koreai pajtásunk és pár kínai azért kisegített minket, ezért is nagyon hálásak vagyunk. Meg ami már Klárival megfogalmazódott bennünk, alig várjuk, hogy feladjuk azokat a nyomorult bőröndöket a reptéren, utána meg már apukáink vonszolhatják őket.
Szállás pazar, csak külön lakok a lányoktól, egyedül nem olyan jó idegenekkel együtt lakni, de már fél lábon is. A maradék napokra a terv: holnap Nagy Fal, hétvégén meg még Nyári Palota, piacolás és shopping. Már nagyon mennék haza, remélem gyorsan elmegy ez az utolsó hétvége.

mai extra: ahogy a címben írtam, megvolt a Nagy Fal. A közlekedés egész jól megoldott, tömeg az még épp viselhető, csak meg kell találni az elhagyottabb szakaszokat. Fényképeztünk és kicsit lesültünk, megkezdődött a vásárlás is, egyelőre még csak a könyvek terén (nehezen tudtam visszafogni magam), holnapra tervezzük a nagyobb piacolást. A net így esténként elég ócska, megszenvedtem azzal is hogy ez felkerüljön… Tegnap megvolt a true blood, ma estére most töltök majd magamnak le előre feliratot. :) 

3 nap múlva hazaérek! :)