Tegnap este íródott bejegyzés következik, utána frissítve a mai nappal.

Nincs a szobában net, csak a hiperszuper közösségi tetőtérben. Amúgy tényleg jó hely az ott fent, vannak nagy fotelek, kanapék, jól el lehetne döglődni. De a lényeg, hogy az igazi kockák net nélkül is kitalálnak maguknak valamit, hogy nyomkodhassák a gépüket. Én előbb blogolok (közben hallgatok egy kis Rammsteint, mert ma mikor meghallottam az fent említett tetőtérben egy számukat, teljesen kedvet kaptam hozzá), aztán lehet még megnézem az új true blood részt, felirat nélkül, mert azt minek töltöttem volna le előre.

De ne siessünk ennyire előre, nézzük mi történt mióta nem írtam, cirka egy hete. Megérkezett Anita a legújabb szupergyors vonattal jött Shanghaiból. Kevesebb mint 4 óra alatt ide is ért, a szívás az egészben, hogy ezek a vonatok Jinan nyugati pályaudvarán állnak meg, ami a városközponttól legalább 10 kilométerre van nyugatra. Én átszállással másfél órát buszoztam ki elé, jó program, ajánlom. Képzelhetitek milyen boldog voltam mikor Anita mondta a telefonba, hogy oda érkezik, én meg megnéztem a térképen, neten hol van, és hogyan tudok odajutni. Ennél már csak az volt nagyobb öröm, mikor nem kaptunk más jegyet Pekingbe, csak olyat ami szintén a nyugatiból indul viszonylag korán reggel.
Kicsit csapongok, ezt még folytatom, de Jinan elhagyásáig még történt egy-két dolog. Például pénteken még vizsgáztunk. Szerintem nem volt túl fényes a produkciónk, de a tanár néninek úgysem az számított. Iván ünneplésként elhívott apukája szállodájába kávézni, aztán Ferivel és Anitával kispirosban ebédeltünk, közben leszakadt az ég. Fél 5-re diplomaosztó ceremóniára voltunk hivatalosak, én azt hittem ez ilyen elég kamu dolog lesz, ahhoz képest nagyon komoly kis ünnepséget szerveztek nekünk. Szerencsére azért a piros gumipapucsommal nem keltettem akkora feltűnést, más se gondolta úgy, hogy ki kéne erre öltözni. Amúgy se voltam olyan hangulatomban. Ez egyben Iván búcsúestje is volt, így nem tudtam mit csináljak, a fiúkkal menjek inni, vagy menjek el a sulis búcsúvacsorára. Mivel 6-kor kezdődött a vacsi, úgy gondoltam 1-2 óra iszogatásban lemaradás még nem a világvége, nem kések el sehonnan, és a tanároktól is jó lenne elköszönni. Jól tettem hogy elmentem, elmondhatom hogy ettem már igazi nagyobbacska rákot (nem garnélát), de tényleg jó volt mindegyik tanárral váltani még pár szót, így volt tisztességes a lezárás. Nah meg csak a vacsi után kaptuk meg a részletes féléves-éves vizsgaeredményeket, azt is jó volt látni. Lányokkal összekaptuk magunkat és követtük a fiúkat az english corner nevezetű mondjuk kocsmába. Némi iszogatás és eszegetés után jól otthagytak minket, pórul is jártak. Bár nekem se végződött túl jól az este. Először volt egy felesleges körünk az egyik pangó szórakozóhelyre, de legalább összeszedtük a bulizni vágyó iskolatársakat és együtt mentünk az utóbbi időben favorizált helyünkre. Ott nagyon jól elvoltunk úgy fél 3-ig, amikor elromlott a zene és visszamentünk az első állomásra arab utasításra. Ez volt a legnagyobb hiba, de nem volt sok választásunk. Arab ismerősünk barátságunkra hivatkozva gyakorlatilag nem engedett minket haza, főleg hogy bejöttem az egyik testvérének, aki viszont egyáltalán de nem volt megnyerő. Másfél órámba és nem kevés türelmembe került, hogy megértse nem lesz velem semmi és haza engedjen.

Szombat reggel még odaadtuk Ivánnak könyves csomagjainkat (felajánlást tett hazaszállításukra, hálánk azóta is üldözi) és elköszöntünk tőle. A hétvége további része teljesen összefolyik, melyik nap mit csináltuk.  Ami biztos, hogy viszonylag sokat aludtunk, voltunk még bulizni, meg bowlingozni. Csapatunk kiegészült egy koreai sráccal, Kimmel, a lányok szedték össze őt valamikor a suliban, amikor én nem voltam ott. A koreai barátai már hazamentek, így velünk bandázik (nah meg Feri szerint szeretné megkapni valamelyik lányt), ez se egyszerű történet. Elvileg 23.-án vagy mikor ment volna haza, de áttetette a repjegyét 28.-ra, hogy eljöhessen velünk Pekingbe. A csavar az egészben, hogy az ő hazamenő gépe Jinanból megy, szóval gyakorlatilag feljött velünk kirándulni.
Kedden délután elmentünk megnézni azt a parkot, ahova egész évben nem jutottunk el (Paotu quan – 趵突泉), de most se volt rá sok időnk, kínai pajtink már a kapuban várt, hogy búcsúvacsorára vigyen minket. Ettünk sok finomságot, marhafejet meg fekete jiaozit (gőzölt, töltött gombóc) és ki tudja még mit, a hangsúly megint az alkoholra került. Újfajta helyi specialitást kóstoltattak velünk 34%-os csoda, fehérboros pohárból. Egész jól csúszott, aztán egyszer csak képszakadás, mintha csak koreai testvérét, a híres-hírhedt Soju-t ittuk volna. Én így kimaradtam az utolsó buliból, sebaj, elég volt már így is. A hét elejétől már elkezdtünk pakolászni, szépen lassan mindent összeszedni, kiszanálni, ne kelljen kapkodni, egész jól is ment, első körben a bőröndöm is tök könnyűre sikeredett, azóta persze sikerült megtömnöm és a pekingi vásárlás még előttünk van. Klári nagy ötlete volt, hogy a még használható, de azért mégsem hazavivős dolgokat hagyjuk ott a következő magyar delegációnak, így csináltunk nekik egy csomagot, remélem el is jut hozzájuk. Utolsó este koreai étterembe ment a magyar brigád Kimmel és a jóga tanár nénivel kiegészülve. Koliba visszaérve még visszaköveteltük a szeptemberben befizetett kauciót a szobára és kinéztünk még az éjszakai piacra. Éjjel egyre nagyjából elpakoltam mindent, lefeküdtem, de nem ment az alvás, talán csak egy órát, ha tudtam aludni. De a nagy változások, lezárások csak ezt hozzák ki belőlem, Kínába induláskor volt hasonló az érzés.
Fél 6-kor keltünk, taxival vitettük ki magunkat a távoli nyugatiba, jó korán kiértünk, az meg ott még annyira új, hogy szinte semmi ehetőt nem találtunk. A vonat gyors volt (400 km kb. 2,5 óra alatt), csak a légkondit nem bírják továbbra se kezelni a kalauzok. Csomagunk van rengeteg, ilyenkor imádjuk a legjobban a vasútállomás, metró bejáratánál lévő ellenőrző kapukat. Szóval kicsit ingerült voltam a sok csomag és a kialvatlanság miatt, a szerencsétlen bambuszkalap emiatt a pekingi déli pályaudvar metrómegállójánál végezte. De a legnagyobb kihívást a mozgólépcső nélküli aluljárók jelentették a húszon-kilós bőröndökkel. Koreai pajtásunk és pár kínai azért kisegített minket, ezért is nagyon hálásak vagyunk. Meg ami már Klárival megfogalmazódott bennünk, alig várjuk, hogy feladjuk azokat a nyomorult bőröndöket a reptéren, utána meg már apukáink vonszolhatják őket.
Szállás pazar, csak külön lakok a lányoktól, egyedül nem olyan jó idegenekkel együtt lakni, de már fél lábon is. A maradék napokra a terv: holnap Nagy Fal, hétvégén meg még Nyári Palota, piacolás és shopping. Már nagyon mennék haza, remélem gyorsan elmegy ez az utolsó hétvége.

mai extra: ahogy a címben írtam, megvolt a Nagy Fal. A közlekedés egész jól megoldott, tömeg az még épp viselhető, csak meg kell találni az elhagyottabb szakaszokat. Fényképeztünk és kicsit lesültünk, megkezdődött a vásárlás is, egyelőre még csak a könyvek terén (nehezen tudtam visszafogni magam), holnapra tervezzük a nagyobb piacolást. A net így esténként elég ócska, megszenvedtem azzal is hogy ez felkerüljön… Tegnap megvolt a true blood, ma estére most töltök majd magamnak le előre feliratot. :) 

3 nap múlva hazaérek! :)

Hol is kezdjem? Így lassan két hét után itt is köszönöm mindenkinek a szülinapi köszöntést, nagyon jól esett mikor egész nap egyedül mászkáltam Nanjingban. Kaptam pár e-mailt is, amire még nem mindenkinek sikerült válaszolni, de igyekszem, addig is itt informálódhattok, mi van velem. Útközben is akartam írni, be is pötyögtem egy szösszenetet a telefonomon, de a telefon+wifi kombó nem volt kompatibilis a blog.hu-val… a szándék megvolt.

Szóval utazás. Az előre felvázolt menettervet meglepő módon sikerült tartani, két hete csütörtök reggel megérkeztünk Nanjingba. Julinak költözködnie kellett, így egyedül fedezhettem fel a város szépségeit. Először megkerestem a szállást, ahol harmadjára sikerült eldönteniük, melyik szobában is fogok lakni. Kicsit kopottas volt a hely, épp felújítás alatt, de a három állomás közül itt fizettem a legkevesebbet és jobb szobába is tettek, mint amit eredetileg foglaltam. Gyorsan beláttam bármennyire is szeretnék modern lenni és telefonos térképpel kiigazodni a városban, az nem volt olyan részletes (és nem voltak rajta a buszok sem), mint amit a kis kioszkokban lehet kapni 5 yuanért. Első nap a város északkeleti felén lévő Bíbor-hegyen (紫金山) voltam, láttam ott buddhista templomot, pagodát, Sun Yat-sen mauzóleumot, Ming-dinasztia korabeli temetkezési helyet, mindezt szép zöld környezetben. Nagyon jól esett mászkálni, nézelődni, fényképezni, de rendesen el is fáradtam. Annyi erőm azért még maradt a nap végére, hogy összefussak Julival, megigyak vele egy sört és megnézzem, hol gyűlik össze Nanjingban a külföldi diákok serege esténként. Második nap vonatjegyvásárlással kezdtem, kicsit későn, már csak álló jegyet kaptam. Sebaj, most már ezt is kipipálhatom, utaztam jó két és fél órát kínaiakkal összepréselődve. Nanjingban voltam még nagy tavas-parkban, harang- és dobtoronyban, Konfuciusz templomban, mert abból sosem elég, meg este egy szépen kivilágított városkapunál, előtte a nénik rögtönzött táncórát tartottak (ez itt Kínában elég gyakori), kicsivel arrébb koncert is volt, hangulatos volt nagyon. Pont ezen a napon volt a szülinapom is, és ami Kínában szinte elképzelhetetlen a nap folyamán többször is teljesen egyedül maradtam (nem a szobába bezárkózva), teljesen szabadnak éreztem magam. :) A szállásra egy sétáló-vásárló utcán keresztül lehetett eljutni, így hazafelé élveztem a nyüzsit, meg vettem egy újabb szandált, mert a másikban már nem bírtam menni (túl lapos), azóta az újabb is megérett a kidobásra. A három megjárt város közül nekem Nanjing tetszett a legjobban. Sok történelmi emlék, hangulatos, nagy, ápolt parkok, mindenhol fák mindeközben fejlett, modern város, metróval. Jókat ettem is, a városcentrumban találtam egy subwayt (赛百味), meg egy finom kínai gyorséttermet (永和王) is, mindkét nap ott ettem.

Szombat reggel volt a már említett kellemes utazás Suzhou-ig, becsekkolás után kapásból egy zuhannyal indítottam, és csak utána indultam el felfedezni ezt a megállót. A sétáló utcán találtam könyves boltot, felszerelkeztem az aktuális térképpel, és a telefonra töltött lonely planet ajánlásait követve kerestem a látnivalókat. Suzhou-t szokták Kína, vagy egyszerűen csak Kelet Velencéjének is nevezni, Velencében még nem voltam, de a filmekben, képeken mintha nem így nézett volna ki. Tény hogy sok helyen szabdalják szét a várost kisebb folyók, patakok, de annyira nem szembeötlőek. A város erősen kétarcú, van a szép kertes, klasszikus, régi fehérházikós rész, körülötte pedig a szokásos, nagy kínai város. Érkezéskor meg is lepődtem kicsit, hogy hol vannak a kertek, meg a szép épületek, de csak meg kellett keresni őket. Sikerült, láttam a már említett kis csatornákat, voltam egy kertben a sok közül, beültem egy klasszikus helyi előadásra (sokat nem értettem belőle, de legalább jó hűvös volt, jó volt megpihenni kicsit), és ami a legjobban tetszett az operaház múzeum, a régi operaházban, nagyon jól nézett ki. Másnap érkezett Klári, megbeszéltük előre, hogy hív ha ide ér (korán reggel), vagy ha bármi gond lenne. Persze pont az utolsó smseim voltak ezek, így Klári nem tudott hívni (csodás kínai rendszer, ha nincs pénz a számládon, még csak hívást, smst se tudsz fogadni). Szerencsére volt annyi eszem, hogy állítottam be ébresztőt és egyből ugrottam ki az ágyból csekkolni, hogy Klári egyben megérkezett-e. Nem veszett el, összekaptuk magunkat és indítottunk egy vonatjegyvétellel Shanghaiba, aztán folytattuk a városnézést. Kertek, pagodák kifulladásig, üde színfolt volt a selyemmúzeum, ahol még hernyókat is láttunk-hallottunk nyammogni, cukrok.

Hétfőn reggel már mentünk is tovább Shanghai-ba, az utazás az előzőhöz képest egy álom volt. Ez alkalommal csak a legjobb-leggyorsabb vonatra kaptunk jegyet, de mivel nem voltunk túl messze, így nem volt olyan vészes az ára. Legalább kipróbáltuk ezt a fajta gyorsvasutat is (a 87 km-t, csak azért fél óra alatt tettük meg, mert egyszer meg kellett állni, de volt hogy majdnem 300 km/h sebességet írt ki a kijelző:). Érkezés után próbáltunk tanulni a hibánkból, de hiába, kis kínaiak sokan vannak, nem kaptunk már csütörtökre fekvőkocsis vonatjegyet. Nagy ijedtemben nem is gondolkodtam, vettem ami volt (keményülős), mert aznap haza akartunk menni. Persze utána átgondoltuk ezt még egyszer és megállapodtunk, hogy nem akarunk 12-13 órát éjjel, ülve (nem IC-s karosszékekben) utazni, nézzük meg a jól bevált fekvőbuszt. Arra természetesen volt jegy, 15%-os kezelési költséggel visszaváltottuk a vonatjegyet is. Macera az utazásszervezés, mi?
De térjünk vissza Shanghai-ra. Kicsit csalódás. Nagy és új. Mikor terveztem az utat, akkor pont a nagyból indultam ki, hogy biztos sok a látnivaló is, de az újra is koncentrálni kellett volna, mert épp amiatt, hogy az utóbbi jó kétszáz évben nőtte ki magát, sok látnivalót nem rejtett a város. Két nap bőven elég lett volna szétnézni. Legalább nem kellett rohanni és volt időnk lepihenni a nagy, párás melegben, keressük mindenben a jót. A legfontosabb látnivaló mint Budapesten a Duna part, Shanghai-ban a Huangpu (黄浦) folyó partja, egyik oldalon a Bund, klasszikus, előző század eleji épületek, másik oldalon a modern toronyházak tömkelege, a gyöngy tv toronnyal. Mi megnéztük világosban, sötétben, egyik oldalról, másik oldalról, ez tényleg jól néz ki. Ezt leszámítva maradtak itt is a parkok, templomok, múzeumok. Voltunk egy tradicionálisabb kert-parkban, körülötte nagy vásárló negyed turistáknak, szuvenír boltok egymás hegyén-hátán, mi is alig tudtuk visszafogni magunkat, de majd Pekingben ezt hajtogattuk. Egy szokványosabb tavas parkot is megjártunk a toronyházak előtt, utolsó nap meg már egy múzeumba menekültünk a meleg elől. A kis kínaiak túlzásba is vitték a hűtést, nem volt 20 fok, de lehet 18 se odabent, már azért nem bírtuk végignézni az egészet, mert meg akartunk fagyni. Utána jól esett kiülni és felolvadni a shanghai 40 fok, párás melegbe. Ettünk a szállásunk mellett felfedezett kis koszosban, ahol előtted látványkonyhában csinálták a kaját, miután beszerezték a kisboltban a rendelt étel összetevőit. :D A shanghai-i szállás volt a legmodernebb és a legtisztább is, egész frekventált helyen. A hazafelé jövő fekvőbuszt majdnem lekéstük, klasszikus, amikor az ember siet, akkor száll rossz buszra, nem találja az állomást és társai. Az út is fenomenális volt, lenti ágyat találtam még magamnak szabadot, de utánunk még annyi utas befutott, hogy az ágyak közötti folyosókon is emberek ültek, feküdtek, így előfordult hogy egy-két kis kínai belógott az ágyacskámba. Jinanba meg mintha már haza érkeztem volna, annyira örültem mikor befordultunk az állomásra.

A hétvégét regenerálódással, pihenéssel, tanulással töltöttük, aztán e héttel kezdődtek a vizsgák, háromnegyedén már túl is vagyunk. Először osztályfőnök bácsis tárgyból (olvasás, nyelvtan, szavak) vizsgáztunk, az volt a legkomolyabb is, aztán kedden volt kínai kultúrából vizsga, amihez szótáron kívül bármilyen segédeszközt (az órán leadott anyag diáit is) használhattunk. A nagy sikereket kedd este meg is ünnepeltük a fiúkkal, azaz inkább azért aznapra időzítettük az iszogatást, mert szerdán nekünk Ivánnal nem volt vizsgánk. Ránk is fért a szerdai egész napos pihenő és még jó hogy a mai (csütörtöki) vizsgára nem kellett/tudtunk előre készülni, mert random új szövegeket kaptunk olvasni és hozzá feladatokat. Tanár néni ezt egyből ki is javította nekünk, 83%. Holnap vizsgázunk még egyet hallgatás-beszéd órán, arra csoportos kiselőadással kellett készülni, még be kéne vágnom a részemet, de biztos nagy siker lesz: Iván a paraszt pincér szerepében, én meg az ukrán lánnyal értetlenkedő külföldit fogunk játszani. :) Délután meg már kapjuk is a bizit.
Ma érkezik Anita hozzánk Jinanba, vele együtt repültünk augusztusban Pekingbe, együtt is fogunk hazamenni és már időben becsatlakozik. Sajnálom szegényt, hogy egy hétig még itt kell feltalálnia magát Jinanban, itt tényleg nincs sok látnivaló. Közben még holnap tartunk Ivánnak egy búcsú bulit, apukája már meg is jött érte, ő már szombaton itt hagy minket. A maradék pár napban beütemezzük a kínai ismerősöket, hogy elköszönjünk tőlük, lehet elmegyünk még Taishan-ra hegyet mászni, bár én szívesebben mennék inkább vidámparkba, kicsit unom a kötelező köröket (templomok, hegyek:), aztán pakolás és egy hét múlva irány Peking.

Fejlemények a jövő évvel kapcsolatban, úgy néz ki, hogy csak otthon maradok befejezni a mestert, kolit is kaptam, és Shanghai-ban összefutottunk Katival (otthoni kínai tanár), aki azt mondta, hogy terveznek csoportot indítani a Kínát megjárt hallgatóknak. Juppiii! Már csak valami kínaival kapcsolatos munkát kéne emellé szerezni. :)

Most tényleg nagyon sokat írtam, ezután szerintem már maximum csak rövid helyzetjelentésre számíthattok tőlem, főleg hogy ezek az utolsó napok biztos baromira fel fognak gyorsulni.

Ahogy tudok töltök fel még képeket, meg válaszolok mailekre, puszi mindenkinek!

ui: a képek felét levágta a blog, sorry de nincs több idegzetem tovább igazgatni...

vagyis ex-Ferihegyen, már nem bírom követni az otthoni névváltoztatásokat...

Kezdjük egy jó hírrel, hátha van még valaki, akihez nem jutott el az infó: sikerült a nyelvvizsgám (HSK5)!
Nem annyira fényesen, de a lényeg hogy megvan. Épp Ferinél a másik egyetemen lazán iszogattunk, mikor egy finn barátnénk újságolta hogy fent vannak neten az eredmények. Ferivel felmentünk a szobájába csekkolni mit hoztunk össze, én eléggé parázva, amit csak tovább erősített a lassú oldalbetöltés. De sikerült mindkettőnknek, sőt mint utóbb megtudtam az összes csoporttársamnak is, aki volt ez alkalommal (holnap lesz a következő vizsga, nagyon nem irigylem, akik most mennek, már nagyjából mindenki agyhalott, senki se tud a tanulásra koncentrálni). Visszatérve a többiekhez egyből vettem egy adag piát ünnepelni, azt hiszem teljesítettük a küldetést. Egyik szórakozóhelyünkön aznap (szerdánként) még ladies night (lányok ilyenkor ingyen isznak nem 1-ig) is volt, mi lányok ott folytattuk az ivást (Ferit otthon hagytuk mert ő már vizsgázik, Iván meg koránlépős a bulikról), szóval Verával ketten befoglaltuk az egész táncteret. Csütörtökön csak vegetálásra telt tőlem. :)

Tegnap volt még eseményekben gazdag napunk, suli után elmentünk Ivánnak ajcsi pencsit* venni, aztán megvolt az utolsó jógaóránk, a mai nappal lejárt a három hónapos bérletünk. Edzés után megtisztultunk és összegyűjtve összes bátorságunkat elmentünk hajat vágatni. Elmentünk pár tömött fodrászat mellett, mire találtunk egyet, ahol egyszerre mindhármunkat vállaltak. Cuki fodrászfiúk vettek minket kezelésbe és szabadítottak meg minket töredezett hajvégeinktől, közben pedig még a kínait is tudtuk velük gyakorolni. Estére megbeszéltük hogy megyünk át megint Ferihez Iván-napozni, csak a találkozási időpont megbeszélése nem ment zökkenőmentesen. Mikor mi Verával épp csak elindultunk volna, odaát már oszladozóban volt a csapat, útban az egyik szórakozóhelyre, ahol kínai pajtások vártak minket ingyen itallal. A köszöntések így nagyrészt mára csúsztak át. Mert mint utóbb kiderült ránk (Vera és az én szülinapomra) is előre készültek a többiek. Így viszonylag korán kezdtük a bulit, de legalább korán is fejeztük be, jókat táncoltunk, iszogattunk a kínai pajtásokkal, és a whisky-t egy újabb kínai lónyállal kóstolhattuk meg. (Lehet az okozta Ferinek is a majdnem szar estét. :P)

Ma egész korán magamhoz is tértem, kicsit rendet raktam, aztán a kis magyar különítményünk összegyűlt ebédre az olasz éttermünkben. Sőt a srácok ide időzítették át a köszöntésünket is, kaptunk tortát, meg parfümöt, nagyon kis édesek. :)
Az előrehozott szülinapozás az utazásunk miatt lett kitalálva, bár ez így most félig okafogyottá vált, mivel az elmúlt egy hét alatt az utazók létszáma erősen leredukálódott, ezzel párhuzamosan én meg egyre idegesebb lettem. Sebaj én nem hagyom ki az utolsó kirándulási lehetőséget, de úgy tűnik szerencsére sikerül még így is viszonylag jól megoldani. Hétfőn jön ide Juli Nanjingból és szerdán éjjel együtt megyünk vissza, aztán ő ott helyben majd pártfogásába vesz. Két napra rá átmegyek Suzhou-ba ott töltöm a hétvégét, ahol majd Klári utólag becsatlakozik, és együtt megyünk Shanghai-ba, onnan meg csütörtök éjjel jövünk vissza. Aztán hétfőtől-péntekig vizsgázgatunk, juppiii!

Talán azért útközben, vagy után lesz még időm jelentkezni!

puszi mindenkinek!

*ha eddig gondolkodtál mi ez, elárulom: ajándék pendrive :)

Qingdao óta teljesen beszürkültünk, csak egy múlt heti kínai pajtásokkal eltöltött vacsit és a tegnap esti iszogatást/bulizást/emózást tudom kiemelni extra programként (na jó azért a Feri által okozott egész délutános-estés maradandó sérülésekkel járó fárasztásokat, és az Iván gépén történt win7 újratelepítést se hagyom ki). De tényleg mindenki kicsit már belefásult az itt létbe, unjuk a sulit, nem köt le a tanulás, mennénk már haza, de már az is jó lesz, hogy kicsit korábban hagyjuk abba az órákat és megyünk kirándulni. A terv bár kicsit változott, hála a suli lehúzó szándékának (előrehozott vizsgákat szerettünk volna csinálni és utána kirándulni menni, de ezért fizetni kellett volna nem keveset), így jövő hét utáni héten, ahogy Feri levizsgázott a másik egyetemen, elindulunk délnek (Nanjing, Suzhou, Shanghai, esetleg Hangzhou) és a vizsgákra jövünk csak vissza. Utána meg már lassan csomagolunk és irány Peking pár napra, végül haza. :)
Úgy néz ki jövő héten ellógunk egy napot a suliból és kipróbáljuk a közelben lévő óriás vidámparkot. Már nagyon várom! ;)

Ennyit rólunk, mivel már régóta érett bennünk az elhatározás, hogy beszámoljunk az itt látott sajátos nyári öltözködési stílusról. Fényképeink még nincsenek, pedig azok sokkal beszédesebbek lennének. Majd Verát ráállítjuk az ügyre, ő nem szívbajos, ha másokat kell lefényképezni. :P Szóval az első felfedezést a nagy meleg beköszöntése után pár nappal tettük, miszerint a kínai nők többsége izzó hőségben sem hord ujjatlant, szinte mindegyik rövidujjút visel. Következtetésünk hogy nem ildomos itt kitenni a vállakat, ezzel szemben az rövidujjú bármilyen rövid szoknyával, nadrággal párosítható. Érdekes. Ezután egy darabig kicsit zavart ’alulöltözöttségem’, de a „külföldinek mindent lehet és semmi se ciki” alapelvünk újból lenyugtatott. Mi van még? Az egyik legfontosabb. Ahogy előbújik a nap, a kínai nők elmaradhatatlan kiegészítőjévé válik a napernyő. Itt a fehérség a divat (a különböző kozmetikai kencék is fehérítőkkel vannak tele, nagyon alaposan be kell vizsgálnunk az e féle termékeket vásárlás előtt), így minden elképzelhető módon igyekeznek elkerülni a lesülést, barnulást. Mi személy szerint imádjuk a tömött utcán kerülgetni a napernyős kínai nők seregét, meg mikor sorban álláskor kiszúrják vele a szemünket. A barnulás megelőzése végett hordanak még a dög melegben mindenféle kézelőt és harisnyát. Másik nagy kedvencünk a papucs/szandál és a harisnya zokni (boka/térd) kombináció rövid aljhoz. Szegény kisgyerekek lábára is ráhúzzák valamiért a harisnya zoknit, sajnáljuk őket, az esztétikusságról meg már ne is beszéljünk. Szandálok terén minél magasabb talpú és bumfordibb, annál menőbb, persze menni nem nagyon tudnak benne. Hirtelen ezek a szembeötlő dolgok jutottak csak eszembe, ha beugrik még valami akkor bővítem a listát. :)

+ további népszerű kiegészítő körükben a legkisebb boltokban is ilyentájt beszerezhető legyező/kézi, elemes ventilátor, kinézetüknek természetesen csak a képzelet szab határt. :)

Igyekszek az utazás előtt még jelentkezni, puszilok mindenkit!

Már pénteken gondoltam írok egy bejegyzést a közelgő ünnepről, de nem is tudom miért ez elmaradt, úgyhogy most megpróbálok írni az ünnepről és a kirándulásról egyben, amíg friss az élmény.

Kínában és még néhány ázsiai országban minden év ötödik holdhónap 5. napján (ez idén június 6.-ra esett) van a magyarul kicsit döcögősen hangzó sárkányhajó ünnep (Duanwu jie, 端午节). Pár éve Kínában ez már hivatalos 3 napos ünnep, persze ebből most 2 nap hétvége volt. Több mendemonda is létezik honnan ered az ünnep, érjük be a legelterjedtebbel. Eszerint i.e. 278-ban egy a kínaiak körében közismert és tisztelt költő-államférfi, Qu Yuan (屈原) e napon vetett véget életének egy folyóba ugorva. Állítólag a helyiek ekkor csónakjaikból evezőikkel felverték a vizet és rizsgombócokat dobáltak a folyóba, hogy a halakat távol tartsák Qu Yuan testétől. Szóval innen erednek a sárkánycsónak versenyek (amiben mellesleg idén a magyarok elverték a kínaiakat Shanghaiban:), és az ilyenkor kötelező fogyasztású levélbe csomagolt, ragadós, töltött rizskészítmények, rendes nevén zongzi (粽子).

Már félévkezdéskor tudatták velünk, hogy mikor lesznek a szünetek, így ezt is előre tudtuk és beterveztük erre a hosszúhétvégére Qingdao-t. Közben a lányok csoportjában közösségi kezdeményezés is indult, hogy többen szervezetten menjünk együtt. A szervezést a nyelvi és helyi előnyökkel is rendelkező fiatal tanárnőnk (Helena) vállalta, sikerült is neki egyből a legdrágább vonatjegyeket megvennie, de sebaj így legalább 2,5 óra alatt letudtuk a 400 km-es távot és kényelmesen utaztunk. Végül egy 10 fős csapat jött össze 3 cuki koreai leányzó, egy üzbég, egy kazah és kanadai srác vett részt a kiránduláson hármunkon és Helenán kívül.

Szívás hogy Qingdao-ról nincs magyar nyelvű ismertető oldal, vagyis nekem nem dobta ki a google, szóval írok pár sort a városról, aztán utána az élményekről. Szintén Shandong tartományban található a tengerparton, egy kb. 2,8 milliós lakossággal rendelkezik, már épül a metró is, szerintem ők 1-2 éven belül már használni is fogják. :P A város és környéke különlegessége hogy a 20. század elején (1898-1914) elég erős német befolyás alá került, aminek markáns jegyei máig meghatározzák a várost. A németeknek köszönhetően megnyílt és azóta is üzemel az első kínai sörgyár, valamint sok szép európai jellegű ház épült a belvárosban.

Mi szombat reggel indultunk és 11 óra körül érkeztünk Qingdao-ba, kicsivel hűvösebbnek éreztük az időt mint Jinanban, de mint utóbb kiderült még aznap volt a legmelegebb napunk (legalábbis a városban). Az állomásról pár perc séta a tengerpart, meg is néztük mielőtt kibuszoztunk a Qingdao Egyetem közelében lévő szállásunkhoz. Heten lányok egy szobába kerültünk, a fiúk meg külön, de csak nálunk volt korlátozott kapacitású bojlerrel felszerelt fürdő. Szóval az esték kicsit elhúzódtak mire 10 ember lezuhanyozott, főleg ha még be kellett iktatni egy-egy fél órás szünetet, hogy melegedjen a víz. Megebédeltünk és elindultunk várost nézni. Sajnos egyre hűvösebb és szelesebb lett az idő, persze a sétára senki se vitt hosszú felsőt-nadrágot, volt aki az egész kirándulásra csak rövidnacit hozott (nekem mondjuk zárt cipőm nem volt, de anélkül még el lehetett lenni). Szombat délután megnéztük a már emlegetett nyugati épületes negyedet, voltunk egy másik partszakaszon, ahol a házasulók szeretnek fényképezkedni, plusz egy parkot is megnéztünk volna még, ha nem lett volna olyan hűvös. Végül vacsorázni indultunk, csak nagy nehezen találtuk meg az esti éttermet, szét is fagytunk, engem még a szandál is megkínzott. Beláttuk hogy így nem lesz tengerparti fürdőzés, feleslegesen utaztattuk a bikinit, így vasárnapra hegymászás lett az új program, a közeli Lao-hegyre (崂山).
Felkeltünk, megreggeliztünk a helyi kis piacon (itt ettünk zongzi-t is), kisboltban találtunk kávét, kakaót. :) Helyi városi busszal mentünk vagy egy órát, jó tömött volt, szerintem kínaihoz nem kerültem eddig ilyen közel. :D Leszállunk a buszról hétágra süt a nap, 30 fok. Szerencsére a kínaiaknál a hegymászás leginkább lépcsőzést, kiépített ösvényen való sétálást jelent, így gumipapucsban is teljesíteni tudtam a távot. Nagyon jó élmény volt és a lehető legjobb programválasztás is. Vagy egy órát vártunk, hogy a kínaiakkal versengve foglaljunk helyet magunkon a visszamenő buszon, de sikerült. Ahogy beértünk Qingdao-ba eltűnt a nap és szitáló köd szállt a városra, plusz az hőmérséklet is visszaesett vagy 10 fokot. Estebéd után korán lett volna még visszavonulni, így megint a hideggel dacolva beindultunk a városba, a sörutcára. Hangulatosan ki van építve a turistáknak, sok szép látványelemmel, kiülős étkezdékkel, ahol végig lehet kóstolni a helyi söröket. Miután bejártuk az utcát, választottunk is magunknak egyet a sok közül. A barna sör nem vagyok biztos hogy nem kávéval volt színezve, de nagyon fura íze volt, a többivel nem volt gond. Volt egy kis ivós játék, leestem a székről, pedig nem is ittam annyit. :P Az utolsó buszokat lekéstük, pedig nem is volt olyan késő (10 óra kürül), így Vera pofátlan taxifogó képességének köszönhetően csak hazajutottunk. Hétfőn a reggeli után – továbbra is ködös, 20 fok körüli időben - egy másik partszakaszt mentünk megnézni, ahol az a nagy, híres, piros szobor áll, mellette meg egy bazársor, mindenféle portékával. Sajnos itt eléggé elcsesztük az időt, habár elbuszoztunk a sörgyár múzeumáig, nem volt már időnk bemenni szétnézni, vissza kellett menni a szállásra a cuccunkért, aztán a vasútállomásra. Indulás előtt még megkajáltunk, a vonaton meg jól beájultunk. Ennyit írásban, többit majd képben a napokban! :)

 A mostani hétvégére nincsenek ekkora tervek, csak a városban csavarogni, aztán lehet következő héten egyik hétköznapra beütemezünk egy vidámparkot. Majd beszámolok a programokról, a hétköznapok továbbra is sulival, tanulással, mozgással, sorozatozással, meg közösségi programokkal telnek, de már egyre inkább érezzük, hogy ezek a napok már meg vannak számlálva.

Puszi mindenkinek! írjon aki ráér! :) 

Kitűztem magamnak célul, hogy még májusban írok egy bejegyzést, így legalább rávettem most magam az írásra. Ahogy előre jeleztem el is tűntem a nyelvvizsgára (HSK5) való készülés idejére, most hogy már több mint egy hete túl vagyok rajta, gondoltam illene előkerülnöm.

A vizsgát megelőző hetekben egész keményen készültem, legalább akkor volt mire összpontosítanom. Az utolsó napokban már csak túl akartam esni rajta és felszabadulni. Eljött ennek is az ideje, a vizsga nehéz volt, nehezebb, mint a gyakorló feladatsorok, így csak reménykedni tudok, hogy sikerült. Eredményre még pár hétig várni kell. A sikerélmény hiánya nem hagyta, hogy önfeledten átérezzem a vizsga utáni szabadságot, de azért nem tagadtuk meg magyar mivoltunkat - nem számít öröm, vagy bánat -, és sikerült kellően sok alkoholmennyiséget elfogyasztani. Klári azóta is azon az estén mulat, az én memóriámra jótékony hatással volt az alkohol, így nagyrészt csak az ő elbeszéléseire tudok támaszkodni. :P

Mióta levizsgáztam nem sokat ültem le tanulni, most kezdem megint összeszedni magam e téren. Helyette eljárok többet mozogni, csajokkal nézelődni, sétálni, vizsga előtt amúgy is megígértem nekik, hogy csak legyek túl ezen és megyek velük, ahova csak akarnak. Most vasárnap például Qufu-ban voltunk, Konfuciusz szülőhelyén. Reggel mentünk, este jöttünk, jól elfáradtunk, de azért jó volt. Ha az ember Jinanban tanul, nem szép dolog úgy hazamenni, hogy nem volt Qufu-ban, de mi ezt már kipipálhatjuk. Enyhén turistalehúzós, de a nagy utazásunk után már nem tudnak erőteljesebben lesokkolni minket. Jól esett egy kisebb városba ellátogatni, egy kis zöldet és szép épületeket látni. Majd válogatok képeket. :)

Most hétvégén a tengerparti Qingdao-ba készülünk csoportosan (lányok ex-osztályfőnök nénije szervezi), és épp most vette el a kedvem az időjárás-jelentés. Ide 34-35 fokot jósolnak hétvégére, oda csak kb. 20 fokot. Nem igazság, hogy lesz így strandolás?

Van még egy csomó terv és egyre kevesebb idő, már nincs két hónapunk és mehetünk is haza. Hegyet kell még mászni a közeli, híres Taishan-ra, nem hagyhatjuk ki a szintén nem túl messzi szuper vidámparkot, és évvégére is tervezünk még egy kisebb utazást Shanghai-Nanjing-Suzhou és környékére. Plusz persze hazarepülés előtt pár nap Peking, Nagy Fal. :)

Mindemellett arra is időt kell szakítsak (főleg hogy egyre égetőbb a kérdés), hogy kiaknázzam a lehetőségeket, kitaláljam mihez kezdjek Kína után. Vissza is jönnék még egy évre, ha kapnék valamilyen ösztöndíjat, de dolgozni is jó lenne, nyitott vagyok végül is világszerte bármerre elmenni dolgozni, a legfapadosabb verzió otthon befejezni a mestert és mellette vadászni valami elfogadható melót. Szóval ösztöndíj-, állás-, gyakorlat-keresésre fel!

Ti hogy álltok (záró)vizsgákkal, melóval?

Puszi mindenkinek!

Mivel én lusta voltam és/vagy más jobb/fontosabb elfoglaltságom akadt, engedjétek meg, hogy ne kelljen nekem is feltölteni a saját képeimet azokról az eseményekről, helyekről amiről Vera vagy Klári már megtette. 
Ilyen például az előző előtti bejegyzésben már leírt weifang-i (sárkányeregetős) kirándulás, meg a sulis Meng-hegyes túra. Ezeket mind megtaláljátok Veránál, vagy Klárinál.

Extraként Veránál már fent vannak a most szombati Sárga-folyós kiruccanásunk képei is.

Vera képei:
https://picasaweb.google.com/118210896955631353974

Klári képei:
http://indafoto.hu/mi_xiao_qing 

ui: Lehet ezeket csekkolni máskor is, amikor csak eszetekbe jut, valamelyikünk csak frissíti. :)

És köszönjük meg szépen a lányoknak! :)

Kihasználva ezt a nem túl gyakori alkalmat, hogy május 1-je (五一wǔyī) és az anyák napja egy napra esik, megosztanék itt egy videót, amit csak ma találtam, de meghatódtam kicsit tőle.
A szöveg teljes egészében kínai, így a kínaiul nem tudó ismerősöknek nem tudom mennyire lesz élvezhető, de összefoglalom a mondandóját, aztán nem is kell megnézni, ha sok az a 6 perc idegen nyelven. :)

Tudom elsőre fura összekapcsolni a két ünnepet, de Kínában ennek is megvan az oka. Kína nagy, a gyerekek országon belül is több száz, ezer kilométerre kerülhetnek szüleiktől egyetemre, dolgozni. Az óriási távolság miatt csak a nagy ünnepekkor, évente párszor tudnak hazalátogatni. Az elmúlt években viszont a nagy, egyhetes ünnepeket hosszúhétvégékre redukálta az állam, így nagyjából csak a kínai holdújév maradt, mint hosszabb szabadság, ami alkalmas a hazautazásra.

A videó arról szól, hogy anyuka még az ünnep előtt (megküzdve a 11 felcserélt jegyű telefonszámmal) felhívja távolban lévő gyermekét, aggódik egy sort, hogy eleget eszik-e, fel van-e rendesen öltözve a hidegben, ne maradjon fent sokáig, mert az nem egészséges, majd a végén megkérdi, hogy haza megy-e május 1-jén. Persze mindketten tudják, hogy nem tud hazamenni, minél nagyobbra növünk, annál messzebb kerülünk. Anyuka csak azért telefonál, hogy halljon a csemete felől, érezze a szeretetét, a gyermek meg csak nyugtatgatásként mondogatja, hogy hazamegy, hiszen nem mondhatja azt, hogy mennyi más dolga van, miért nem tud menni. De ez nem hazugság, így van ez jól, ezt nem lehet másképp csinálni. Bármikor ha anyukánk telefonszámába ütközünk, hívjuk fel bátran, elég ha csak annyit mondunk jól vagyunk.

Ennél kicsit részletesebb a videó, de ennyit tartottam fontosnak kiemelni. :)

Boldog anyák napját! :) 

Ezt a bejegyzést is csak úgy tudom kezdeni, mint az előzőt. Sajnálom, hogy elmaradtam az írással, írni nem akkora élvezet, mint olvasni. Viszont arra jutottam, hogy most inkább beszámolok az elmúlt több mint egy hónapról (mióta visszaértünk a nyaralásunkból), aztán együtt bízzunk benne, hogy később valamikor még befejezem az úti beszámolót is. Szerencsére útközben minden naphoz írtam pár sort, így könnyebb lesz emlékezni, az elmúlt egy hónapot nehezebb felidézni, inkább csak összefoglalom és kiemelem a legjobbakat.

Visszaérkezés után volt még egy hetünk sulikezdésig, kipihentük magunkat, eléggé tunyultunk, filmeztünk-sorozatoztunk (be kellett pótolni a nyaralás alatt felhalmozódott részeket:) és akkor még volt időm blogot is írni, képeket feltöltetni.
A suliban automatikusan mindenki eggyel magasabb csoportba került, így a csajok a négyesbe, én meg Ivánnal az ötösbe. Voltak, akik csak félévre jöttek, velük már nem találkoztunk, és vannak akik csak a második félévre érkeztek. A csoportunkban cserélődött pár koreai (az újak szimpibbek, de továbbra is elvannak egymás között), meg három orosz lány jött át magasabb csoportból. A tanárok fele megmaradt, köztük az osztályfőnök, Liu bácsi, és a beszéd-hallgatás tanár néni. Új tárgyunk is lett kultúra álnéven, amin hetente más-más témában ismerkedünk meg a kínai szokásokkal, hagyományokkal. Pár hete elindult egy nyelvvizsgára felkészítő óra, arra is beneveztem, szerda délután tömör 3 óra gyönyör. Első órán megtudtam, hogy a 6 szintű HSK vizsga 5. szintje, nemzetközi C1-nek felel meg, azaz felsőfok. Ennyire azért nem tudok kínaiul, inkább ez is olyan mint az otthoni középfokú angolnyelvvizsgák, könnyen meg lehet csinálni, de nem jelenti azt, hogy rendesen is tudsz azon a néven. De legalább arra is készülök, tanulok, lesz egy kis megmérettetés. A suliban úgy sem viszik túlzásba a számonkérést, kicsit súlytalan az egész, ha te nem akarod nagyon csinálni, akkor nem erőltetik. Ez olyan, hogy én bármeddig el tudnék üldögélni a könyvek és az írásjegyek felett, és sose érzem úgy hogy végigértem, kész vagyok, más meg már unja és nem tud mit kezdeni magával. De nem vagyunk egyformák, nem egyformák a céljaink, terveink, és a módszereink sem.

Pár hete már itt is el lehetett hagyni a nagykabátot, általában délutánra már 20 fok fölé fel szokott melegedni az idő. Ez két dolgot vont maga után. Az egyik hogy az elmúlt hétvégéken sokat mentünk ki kirándulni a szabadba. A másik hogy felmértem (vagy le?:) a fizikai állapotom és arra jutottam, hogy ez így már nem állapot, főleg nem tavasszal, nyáron, szóval elkezdtünk mozgolódni. A közeli fitness klubban kiváltottunk egy három hónapos bérletet. Ezzel használni tudjuk az ottani gépeket (futópad, biciklik, egyéb kondi-felszerelések), és részt vehetünk mindenféle órákon. Van többféle jóga, aerobic, sztepp-aerobic, ezeket ki is próbáltuk és járunk rájuk, de van még pl. hastánc, meg taekwando is.

Részletezem még kicsit a kirándulásokat, mert voltak emlékezetes pillanatok.
Április elején (3-5.) ünnep (a kínai halottak napja, sírtakarítás napja) volt itt, kaptunk is két nap (hétfő-kedd) szünetet az iskolában. Azaz a hétfőt le kellett dolgoznunk szombaton, így csak szombaton mentünk el bulizni. Összeismerkedtünk egy kínai pasival és a barátjaival, és elhívtak minket hétfőn kirándulni, csak annyit mondtak hogy kocsival megyünk nem túl messze, virágzó fákat nézni (tavasszal ez itt fontos program). Miért ne alapon elfogadtuk a meghívást. Vera Pekingben volt, így négyen mentünk Feri, Iván, Klári meg én. Reggel 7-kor szedtek össze minket, több kocsival, mint utóbb kiderült kb. 50 kínai indult együtt útnak kirándulni. A legtöbbje hegyet mászni ment, de a mi kis csapatunk nem készült ilyesmire, így minket kocsival felvittek a virágzó fákhoz, ott nézelődtünk egy fél órát, és természetesen mindenkivel le lettünk fényképezve. E megerőltető tevékenység után továbbálltunk, út közben megnéztünk még egy halneveldét, végül megérkeztünk a célállomáshoz egy szabadtéri étkezdéhez. És hogy miket ettünk: rántott tulipán, sült birkavért, és kutyatejet, azt a gazt, amit a virágzó fák közelében szedtek fel a földről. Mindent megkóstoltam, a kutyatejet valami szószfélével ették, de az így is, úgy is keserű volt… Nem csak ettünk, ittunk is. A kínaiak két dolgot isznak, rizspálinkát és sört. Előbbit inni nem mondanám élvezetesnek, így a 2,5%-os Qingdao sörök mellett döntöttünk. Viszont azt is úgy isszák, mint otthon a felest, decis poharakból és koccintáskor a köszöntésük annyit tesz, hogy idd szárazra a poharat. Plusz, ha valakivel pertut iszol, tiszteletlenség nem meginni. És mindenki mindenkivel ivott pertut. Délután újdonsült ismerősünknél pihentük ki a fáradalmakat, csak ruhát cserélni vittek haza minket, vacsoráztunk és mentünk újból bulizni. Már holt fáradtak voltunk, de nem illik nemet mondani, így maradtunk, de a végére beindult a buli, a cuki zimbabwei dj-nek még magyar zenéje is volt. :D A köztes vasárnapon sem hagytak nyugodni minket, másik kínai pajtásunk rángatott el minket ebédelni. Fél 12-kor telefonált, mi még ágyban kicsit másnaposan, ő meg már a ház előtt. Szóval ezen a hétvégén sem tanultam sokat.

Egy másik hétvégén Klárival mentünk el egy jinani parkba élvezni a szép időt. Mi néztük a cuki kínai családokat, főleg a kisgyerek-apuka páros nagyon édes errefelé, a kínaiak meg néztek, fényképeztek minket. Mi is Fényképeztünk, lesznek képek előbb vagy utóbb.
Aztán volt olyan is, hogy hét közben délután se tudtam a négy fal közt ülni (főleg hogy kb. melegebb volt/van kint, mint bent), és elmentem a nagy tó parkjába tanulni. Egy félreeső padon sikerült is végigvenni, amit akartam, aztán másik naposabb pad után néztem csak úgy üldögélni, keresztszemezni (nagyon szép, cuki mintákat lehet itt kapni, egynek nekiestem). Egy kínai srác volt olyan bátor hogy odajött beszélgetni (nem is volt teljesen szokványos fajta), nem helybéli volt, aznap utazott is tovább. Pedig jó tanár lett volna… Mondta, hogy pár lépéssel arrébb van külföldi ismerőse, menjünk oda beszélgetni. Egy afrikai srác és egy ausztrál lány volt ott, mindkettő angolt tanít a környéken. Vegyes csapatunk felkeltette már több kínai fiatal figyelmét is, persze hogy odajöttek. Számot cseréltem egy sráccal, hogy majd segítjük egymást kínaiul-angolul.

Most már el is érkeztünk az előző hétvégéhez. Pénteken tanítás helyett kirándulni vittek minket a tartomány második legmagasabb hegyéhez (Meng-hegy, 蒙山). Buszút 2-3 óra között valahol, szóval utaztunk 5-6 órát és ott voltunk 4-et. Szépen ki van építve, parkosítva a hegyoldal, jót sétáltunk, lépcsőztünk, csak a vízesések hiányoztak. Mert a parknak amúgy az a legnagyobb látványossága, de csak nyár közepére esik le elég eső a vízeséshez… Sebaj, ez is valami, ahhoz képest, hogy kedden még nem tudták hova visznek kirándulni minket pénteken. :P Szombatra a parkban megismert srác invitált meg barátaimmal Weifang-ba, a tartomány egy másik városába, mert hogy most van ott a nemzetközileg is híres sárkányfesztivál. Utána olvastunk tényleg van ilyen, miért ne menjünk, hárman csajok vonatra ültünk fél 11-re odaértünk. Nagy nehezen megtaláltuk egymást, érdeklődtünk hol van a sárkányeregetős verseny, ekkor kiderült, hogy az csak másnap lesz, erről is lemaradtunk. Láttunk helyette egy szép kis múzeumparkot, és a kiépített belvárosi részt. Kínai barátaink nem hagyták, hogy kimaradjunk a sárkányokból, vettek egy sárkányt és esetlenül próbálkoztak fent tartani az égen, nem túl sok sikerrel.

Ezek voltak az érdekesebb sztorik az elmúlt hetekből. Itt húsvét sincs, így holnap suli, de lesz majd három napos május elseje, úgy tűnik akkor is majd hegyet mászunk. :)

Magyarul is kellemes húsvéti ünnepeket mindenkinek! :)

Tudom elmaradtam mostanság az írással, képfeltöltéssel, elég macerás és nem annyira szórakoztató elfoglaltság. De erőt vettem magamon és elhatároztam megírom most egyben Vientiane-t és Vang Vienget. Úgy is már egy csomó mindenre nem emlékszek, így legalább nem lesz olyan hosszú. :D

Először is a szokásos wiki oldal országinfókkal: http://hu.wikipedia.org/wiki/Laosz

Szóval valahol ott hagytam abba legutóbb, hogy éjszakai busszal február 19.-én reggel megérkeztünk Vientiane-be, Laosz fővárosába. A buszállomás itt is messze volt a várostól, de volt aki lecsapjon ránk és akivel kialkudhattunk egy mindnyájunknak elfogadható fuvardíjat. Ekkor még egy kipünk se volt, nem váltottunk még, de a tuktuk vezetők elfogadták a dollárt is. Ha már itt tartunk érdekességként megemlítem, hogy míg Kambodzsában mindenért dollárral fizettünk és csak váltó, apró volt a helyi pénz (az amerikai centek helyett), addig Laoszban érdemes volt helyi pénzre váltani, mert inkább abban számoltak. Persze az árfolyamokról röhejesek, 1 USD kb. 4000 kambodzsai rielnek, és 8000 laoszi kipnek felel meg. Egész hamar megtaláltuk a szállónkat, azt hiszem talán ez volt a legdrágább helyünk, de nem is volt rossz, kaptunk ingyen reggelit, igényes fürdő, szépen berendezett, kicsit zsúfolt, három ágyas, ablaktalan szoba. Bár az angkori szállást nálam egyik se tudta überelni. :) Lemostuk magunkról az út porát, és kicsit fáradtan reggeli után néztünk. Nagyon meleg volt, viszont ott állt előttünk az egész nap, így ha elcsigázottan is, de elindultunk felfedezni a várost. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Vienti%C3%A1n) Két éjszakát és két napot töltöttünk a városban, elég lett volna egy is. Nagyjából Pécs méretű, vagy még kisebb Laosz fővárosa, még egy mozi sincs benne, van helyette bowling pálya és Mekong part végig mindenféle étteremmel, éjszakai piaccal. Mikor terveztük a kirándulást már akkor is tanakodtunk mennyit maradjunk, de így legalább lazábbra lehetett venni városnézést, voltak beiktatva hosszabb alvások, henyélés a szálláson. Persze nekünk még így is sikerült csak rohanvást odaérni a város és mondhatjuk az ország legnagyobb látványosságához, a Pha That Luang templomhoz (nagy aranyozott buddhista templom, benne van a címerben, érméken). Azt hittük egy kupacban van minden néznivaló, de ez természetesen a város másik végében volt, így kicsit sietni kellett, de nem maradtunk le róla. Leszámítva hogy nincs sok minden a városban, nagyon kellemes trópusi hangulata van, mintha egy kis tengerparti városka lenne, de sajna csak a Mekong jutott neki. Én pedig már nagyon vágytam strandolni, ami Sanya-n a hűvös miatt nem sikerült túlzottan, Pattaya meg a thai-ok hülyesége miatt kimaradt.

A fővárosban töltött két nap és 4 órás búszút után megérkeztünk a várva várt Vang Vieng-be, a nyugati turisták buli helyére. A busz itt is kicsit távol állt meg a szállástól, szóval egy jó tízperces melegben csomagokkal cipekedés után sikerült megtalálni egyedi fapados, feelinges, ajtó nélküli (voltak helyette függönyök, meg zárható szekrények) faházainkat. Lepakoltunk és kerestünk magunknak egy szimpatikus, párnás-elfekvős éttermet, ahol egyben jól is laktunk és relaxáltunk is kicsit. A pihenő után itt is elindultunk megnézni a környéket, a közelben lévő folyón átkelve nem sokat sétálva egy kisebb hegyecske lábánál találtuk magunkat. Ahol a helyi jegyszedő bácsi szerint 10 perc alatt fel lehet mászni, simán megjárjuk sötétedésig és szép kilátás van. Nekünk ezt legalább egy órába telt, de lehet volt másfél is, így a végén már utánunk kiabáltak és elemlámpával mutatták az utat lefelé. Este összeismerkedtünk és söröztünk pár szállásbéli angol arccal, alig értettük őket olyan akcentusuk volt. Másnap eljött végre a Tubing napja. Ez nem jelent mást, mint nagy gumibelsőkkel lecsorogni a város mellett csörgedező Song folyón, aminek a partján egymást érik a bárok, napozó helyekkel, függőágyakkal, csúszdával, vízbe ugrálós kötelekkel, és a lányoknak ingyen koktélt kínálnak. Gondolhatjátok jól éreztük magunkat. :D Következő nap megismételtük ugyanezt úszógumi nélkül, a bárok közötti távot a parton vagy úszva tettük meg. Persze ez a hely úgy igazán buli, ha minél nagyobb csapat lóg együtt, hiányoltuk a nagyobb társaságot és a közös bandázást. Két és fél napig nem igazán sikerült szimpatikus emberekkel megismerkedni, pedig azért a lányokkal reménykedtünk, hogy Vang Viengben lesznek majd jóvágású nyugati turisták. Végül azért a harmadik és utolsóra tervezett esténken összeakadtunk (sajnos csak) két értelmes ausztrál sráccal, együtt ettünk, aztán az egyik városban járatosabb elvitt minket egy bucket bar nevezetű helyre. Azért hívják így, mert a városban népszerű vödrös kiszerelésű kevert italok itt a legolcsóbbak. Kicsivel több mint egy dollárért (10.000 kipért) lehetett kapni whisky-kóla/redbull és hasonszőrű italokat homokozó vödörben sok szívószállal. Azt hiszem ennyi elég is lesz erről az esténkről. :D Reggel Vera szólt a recepciós pultnál hogy maradnánk még egy éjszakát, ezt még este eldöntöttük és szerencsére egy kis költözködéssel ágyunk is lett hozzá. Nagy nehezen összeszedtük magunkat, ettünk, bringákat béreltünk és cseppet másnaposan eltekertünk a szép hegyek közötti utakon egy még szebb nem is tudom minek nevezzem, lagúnás helyre. Egy kicsi, de mély vizű, nagyon szép kékes-zöldes színű tavacskáról van szó és a körülötte elterülő hegyekről. Pancsoltunk, elnyújtóztunk a napon, megkóstoltuk a kókusztejet (nem nagy szám) és sajnáltuk hogy az volt ott az utolsó napunk. Az utolsó esténket már visszafogottabban töltöttük az italozás terén, tudtuk hogy másnap most már utazni kell. Mi tudtuk, de a recepción kevésbé. Reggel derült ki hogy a buszt nem szervezték át aznapra, így egy kicsivel korábban induló kisbusszal kellett mennünk. Volt gyors pakolás, le is estem a lépcsőről, jól bevertem a fejem. Még mindig élek, szóval semmi komolyabb bajom nem lett, de az utána következő utazást nem kívánom senkinek sem. Kényelmetlen kisbusz, végig szerpentin nagy sebességgel, fékezgetésekkel, hangos állandóan dumáló, idegesítő angol pasival, fejfájással, hányingerrel fáradtan mind ezt 5-6 órán keresztül. Ilyen rossz utam életemben nem volt még, szóval nagyon megkönnyebbültünk mikor megérkeztünk Luang Prabangba. Hogy ott mi történt, azt pedig csak legközelebb írom le. :)

Holnap talán képeket is válogatok, lássátok mikről írtam, Vang Viengben viszont a vizes helyekre nem nagyon vittünk gépeket, így kevés a kép, de majd igyekszek valahol keresni még. :)

Tények a fővárosról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Phnompen

Mi február 15.-én érkeztünk, és három éjszakát és két teljes napot töltöttünk itt. Szállásnak mint utóbb kiderült a Siem Reap-i hostel testvérpárját választottuk, aminek az előnye az volt, hogy értesítették egymást, hogy mikor érkezünk és így már ott várt a tuk-tuk minket a buszállomáson este mikor odaértünk. Első este ideiglenes szobába helyeztek el minket (erről csak másnap reggel szóltak, és hozzátették, hogy aznap költözhetünk jobb szobába). Se az ideiglenes, se az utána következő, plusz egészében a hostel és a személyzet nem volt olyan jó mint Siem Reap-ben, de annyira nem volt vészes, volt már rosszabb is. Az ideiglenes szobában nem volt ablak, és a fölöttünk aktívan mászkáló német fiúk minden léptét és szavát hallottuk. Pluszban le lettünk cseszve másnap mert használtuk a légkondit (nem mondták hogy nem lehet, és ha van a szobában jó hogy használjuk). A másik szobában már volt ablak meg tv és ventillátorral hűsölhettünk, bár utolsó este olyan meleg volt, hogy alig tudtunk elaludni. Viszont tök jó volt a környező országokban a tv-csatorna felhozatal. Ázsiai zenecsatorna, meg többféle mozicsatorna angol nyelven thai/kínai felirattal. Egyik este pl. kicsit megvágott true blood-ot néztünk. :D
Első nap biciklivel szerettük volna felfedezni a várost, de nem találtunk kölcsönzőt, szóval gyalog elindultunk, tuk-tuk mindenhol van, ha nagyon elfáradnánk. Először a laoszi vízumot akartuk elintézni és csak utána hagyni a városnézést. A nagykövetségre menet azért útba esett a függetlenségi emlékmű, így egy látványosságot ki is pipálhattunk. Útközben jutott eszembe hogy sikeresen a szálláson hagytuk az igazolványképeket a vízumhoz. Visszafordulni már nem akartunk, gondoltuk biztos lesz a környéken olyan hely, ahol tudnak rólunk csinálni. Bele telt legalább 20 percbe mire találtunk fényképészt, aki inkább otthoni, mint kellemes kínai árakon dolgozott. Cserébe van még egy halom kambodzsai igazolványképünk és még cd-n is megkaptuk magunkat. Ezek után már sikeres a vízumigénylésünk, másnap délután mehettünk is az útleveleinkért. A nagykövetségről fogtunk egy tuk-tuk-ot, akivel elvitettük magunkat a város szívében lévő nagy piacra. A piac mellett van a buszállomás, ezért ott ráérdeklődtünk a Laoszba menő buszok áraira. Több cégnél is kérdeztük, de egy árban mozogtak, így végül a szálláson rendeltük meg a jegyeket. A piactól elsétáltunk még a
’templomhegyig’, aztán a Mekong partjára nézelődni, hazafelé pedig beültünk vacsizni egy kevésbé lehúzós étterembe. Nem igazán sikerült abban a pár napban, finom és egyben olcsó éttermet találni.
Másnapra hagytuk a többi látványosságot, mint a királyi palotát és az ezüst pagodát, ezek végeztével felvettük a vízumunk és nyugodtan császkáltunk még a városban.

Következő reggel korán keltünk, mert a busz 7 körül indult. Meg kellett várni hogy leellenőrizzék, nem vertük-e romjaira a szobát, aztán pedig hogy jöjjenek a buszos cégtől összeszedni minket. A buszon vicces helyzetben megint sikerült magyarba ütköznünk. Klári épp a táskájával küzdött, hogy elpakolja, szitkozódott és valami olyasmit mondott, hogy miért nem segít már valaki, erre Ferenc odalépett és mondta, hogy majd én. Kicsi a világ. Verának lett az utastársa a laoszi határig, ő ott másik buszra szállt át. Olyan fél 6 körül érhettünk a határra, aztán este 8-ra Pakse városába. Itt buszt váltottunk, mert egészen idáig rendes ülő buszon utaztunk, éjszakára meg fekvő járt. Mikor megkaptuk a jegyeket, láttam, hogy az egyik kicsit messzebbre szól a másik kettőtől. Gondoltam kedveskedek Verának és felajánlottam, hogy most leszek én külön. Közeledve a buszhoz megjegyeztem, hogy milyen jól néz ki, milyen jó nagyok az ágyak. Azért voltak nagyok, mert egy ágyra két embernek szólt a jegye, így én egy helyi laoszi nénikével osztoztam. Közös nyelvünk nem volt kommunikálni, de azért elvoltunk, éjjel egyszer felkeltett hogy menne mosdóba (én feküdtem kívül), akkor ha már ébren voltam én is elmentem. Hajnalban pedig megállt a busz egy piacon, néni bevásárolt és nekem is adott kaját, a buszos személyzeti csávótól meg kaptam egy fél mandarint. Aranyosak voltak. Végül reggel 7 körül érhettünk Vientiane-be, ami már a következő bejegyzés témája lesz. 

Bangkokig sikerült időben blogolni az eseményeket, utána sajnos idő, energia, net, kedv (elég sok tényező) hiányából kifolyólag elmaradtak a bejegyzések. De aggodalomra semmi ok, mindennap felvéstem magamnak pár mondatot gondolatébresztőnek, most pedig már visszaértünk Jinanba és van egy hetem sulikezdésig behozni a lemaradást. Elő is veszem a kis jegyzettömböm és folytatom az úti beszámolót.

Siem Reap – Angkor

Valahol ott fejeztem be, hogy a thai-ok keresztbe tettek nekünk és eldöntöttük, hogy nem megyünk vissza hozzájuk, hanem Kambodzsában töltünk több időt és onnan megyünk Laoszba. Így is lett.
Ahogy átértünk Kambodzsába, odajöttek hozzánk hogy ingyen busszal elvisznek minket a közeli állomásra, ahonnan mindenki választhat magának megfelelő buszt, taxit továbbutazni. Thaiföld után kicsit bizalmatlanul kezeltük ezt az ingyen-busz kérdést, de szerencsére még itthon olvastam, hogy ez ott államilag szervezett dolog és nincs benne átvágás. Elég gyorsan elindultunk és oda is értünk erre a terminálra, váltottunk egy kis pénzt, vettünk buszjegyet Siem Reap-ig és lepihentünk egy órácskát, amíg az elindult. Klári ekkor szólt, hogy nem ártana kezdeni valamit magammal, mivel tiszta mocsok voltam. A délelőtti vonatozás alkalmával nem kis hamu-piszokréteg telepedett rám, ezért a mosdóban igyekeztem legalább a nagyjától megszabadulni. Ezen a buszon is sikerült beleütköznünk egy magyar srácba, mikor népszámlálást tartottak mondtuk, hogy négyen vagyunk magyarok (Zolival kiegészült triónk), erre ő közbeszólt, hogy öten. Róla az úton megtudtuk, hogy filmezéssel foglalkozik, de arra továbbra se tudtunk rájönni, hogy a sok külföldi fiatal miből utazgat itt a környező országokban hónapokon keresztül. A busz természetesen nem a városközpontban tett ki minket, hanem valahol 5 km-re a várostól. Csomagokkal azért az nem sétatáv. Persze a hiéna tuk-tukosok már ott sorakoztak a külföldiek a dollárjaiért. Az előre lefoglalt szállásunk ingyenes fuvart kínált hozzájuk, így a legközelebbi hotelhez odarendeltük őket, 10 perc múlva össze is szedtek minket. Ár-érték arányban és amúgy is szerintem ez volt a legjobb szállásunk az utazás alatt. Családi vállalkozás lehetett, vagy mi azt kreáltunk a személyzetből. Nagyon kedves volt mindenki, felvitték a csomagjainkat a szobába, volt ingyen reggeli 4 féle választható menüvel, intézték nekünk a továbbmenő buszjegyet, tuk-tuk-ot, biciklit, mosást és a végén fizethettünk mindent kártyával.

Angkorról infók, lehet mazsolázni, kit mennyire érdekel:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Angkor
http://madein.postr.hu/angkor-tropus-ette-templomok

Erre az óriási parkos-templomos területre vettünk háromnapos belépőt. Első nap tuk-tukkal vittek ki minket a váróstól pár kilométerre északra lévő komplexumba, türelmes sofőrünk megvárta, hogy kinézelődjük és fényképezzük magunkat a különböző állomásokon. A következő két napon már biciklit béreltünk és magunk szabtuk meg a tempót és osztottuk be az időnket és az útvonalat, nem voltunk már senki terhére. Mindhárom nap elég meleg volt, így napi 4-6 óránál nem bírtuk tovább a menetelést. 4-5 óra körül általában hazakeveredtünk, lezuhanyoztunk és máris vacsoraidő lett. A város eléggé ki van hegyezve a turistákra, így tele volt megnyerő, de emellett olcsó éttermekkel. Minden este igyekeztünk valami helyi jellegzetességet kipróbálni, közönség kedvenc lett körünkben a Lok Lak nevezetű helyi specialitás, de más finomságokat is megkóstoltunk. Összességében a khmer konyha sok fűszerrel, zöldséggel és húsokkal dolgozik. Szerettük. Vacsi utáni programként voltunk az éjszakai piacon alkudozni. Az árak még a thaiföldinél is alacsonyabbak voltak, egy 13 éves srác annyira meggyőzően árulta a portékáját, hogy már én éreztem volna rosszul magam, ha nem veszek tőle semmit. Szerencsére volt nála olyan nadrág, amit már kinéztem Bangkokban, csak ott nem engedtek az árából eleget. Így is hamar adom meg magam alkudozásnál, olyan dolognál, ami kell nekem. Bezzeg ha nem kellett valami és ott akartuk hagyni, akkor egyből mindennek esett az ára.
Ki kellett még próbálnunk a halmasszázst is, főleg hogy 2 dollár volt 20 percre ingyen sörrel/kólával. Elméletileg az elhalt bőrt rágcsálják le az ember lábáról, gyakorlatban nem éreztük sok hasznát, de jót szórakoztunk és söröztünk közben. Utána még befizettünk az egy dolláros 10 perces rendes lábmasszázsra is, az jobban esett. Lefekvés előtt a szállásunk teraszán volt még egy kis iszogatás, traccsparti is, hogy kerek legyen a nap. :)

Három nap is kevés volt minden kis templomépület bejárása, volt ami kimaradt, de már el is fáradtunk benne és beteltünk a látvánnyal is, szóval nem panaszkodok, jó volt ez így. Negyedik nap a fél 2-es buszra foglaltunk helyet Phnom Penh-be, a fővárosba most már csak hármunkra. Zolitól búcsút vettünk, ő másnap utazott vissza Bangkokba.
A busztársaság kisbuszosa szedett össze minket a hostelnél és vitt minket a nagybuszhoz, ami olyan este 9-re el is zötyögött a fővárosig. Elképesztő utakon jártunk, faházak az útszélén, sötétedés után kevés helyről szűrődött csak ki fény, közvilágítás egyáltalán nem volt a fővároson kívül.

Angkorról már töltöttem fel pár képet, válogatok majd még arról is meg az útról, amit sikerült készíteni. Legközelebb pedig a kambodzsai főváros következik!

Vasárnap este 8 körül landoltunk Bangkokban. Kicsit mogorva volt az idegenrendészetis bácsi, de azért beengedtek minket az országba, a maláj után már thai vízumunk is lett (neten megrendeltük a kambodzsait is). A jól kiépített reptéri vasútjárattal könnyedén jutottunk a belvárosba. A bajok ezután jöttek. Kb. este 10-kor ismeretlen helyen megtalálni az elfelejtett számú busz megállóját. Találtunk megállót, de azon csak thaiul volt rajta a megálló neve, még járatszámok se voltak, nem hogy útvonal. Éhesek is voltunk, így gondoltuk összekötjük a kellemest a hasznossal és az éjjelnappaliban rákérdezünk hogy jutunk a szállásra. Nem tudtak angolul. Ahogy a leintett taxisofőrök többsége se tudta kiolvasni az angolbetűs térképet. Plusz nehezítésképp van még a városban vagy 5 hasonló nevű hostel mint a miénk. Valamiért ez itt népszerű. Helyi fiatalok és egy türelmes taxis segítségével csak kisakkoztuk hova kell jönnünk nagyjából. Szerencsénk volt ezzel a taxissal, azóta csak rossz élményünk van velük és a tuktuk-osokkal. De ez majd alább. Szóval azután hogy kirakott minket a taxi, már csak 10 percet kellett tévelyegni és kérdezősködni, hogy hova tartunk. Megérkeztünk, kiadták a négyágyas szobát, amit lefoglaltunk. Persze kivertük a balhét, hogy ez így nem járja, ugyanazért a pénzért kaptunk egy jobb, háromágyas szobát. Saját fürdője ennek se volt, és a 4 nap alatt, talán ha egyszer takarították az fürdőszobákat (wc-nél nem sokkal nagyobb helyiséget kell elképzelni, amiben egy zuhanyrózsa is van).

Első napunk Bangkokban. Az internet szerint reggelit is tartalmazott a foglalás, de ezt már ne tudtuk kiharcolni. Sebaj, felkeltünk és egy közeli kis ’büfénél’ leültünk reggelizni. Volt mindenféle finom nyugati-keleti finomság (tojás, pirítós, müzli, saláta, szendvics, kávé, juice), minden napunkat ott kezdtük utána. Jóllakottan indultunk felfedezni a várost. Azt hittük milyen jól járunk a kis tuktuk sofőrök ajánlatával. 30 bahtért (kb 180 ft) elvisznek hármunkat 3-4 helyi látványossághoz, egy szabósághoz és egy utazási irodába és közben végig mindenhol megvárnak. Jó programnak tűnt ez akkor. Első látványosság után mentünk az utazási irodába. Mindenféle extraáras túrákat szerettek volna ránk sózni, köszöntük nem kell, menjünk tovább. Útközben kiderül a sofőrtől a turpisság. Ő azért kupont, meg bónuszt kap, ha beviszi a turistákat utazási irodába és/vagy szabóságba, de ott kell lenni vagy 5-10 percig és/vagy vásárolni. Menjünk el vele a szabóságba, nem kell venni, csak érdeklődni, aztán visz minket a következő látványossághoz. A nap végére nem egy szabóságban jártunk, egy helyről majdhogy nem ki is dobtak minket, mert összejátszottunk a sofőrökkel és pazaroltuk az eladó idejét… Az lett a vége hogy délután 4 körül kiraktak minket a nagy palotánál és otthagytak. Szóval a kuponok többet értek, mint az a 30 baht, amit ki se fizettünk. A palota és területe viszont elég nagynak tűnt, plusz fél 5-kor zártak, éhesek is voltunk, meg idegesek is, így másnapra halasztottuk a palotát. Az nagyon szép volt, töltöttem is fel róla egy pár képet. Volt még a városban egy csomó hasonló szabású kis templom, nagyon szépek, de egyformák, egy idő után már nem néztük akkora kedvel őket. A következő napokon ilyeneket néztünk (volt egy ahova fel kellett kicsit lépcsőzni és szép kilátás nyílt a városra, onnan is van kép), voltunk plázában meg piacon.

Összességében a benyomások. Olcsó ország, nagyon jókat ettünk-ittunk. Egytálételek voltak 30-50 bahtért, hússal, sokféle zöldséggel, rizzsel vagy tésztával. Iszonyat finomak voltak a különféle gyümölcs shake-k, juice-ok. Új kedvenc gyümölcs a mangó, kicsit talán a barackra hajaz, ha tudjátok, próbáljátok ki! Magában is shake-ként is nagyon bejött, először Sanya strandján vettünk egy mozgó gyümölcsárus nénitől. :) Voltunk lábat masszíroztatni is 100 bahtért.
Ez volt a szép oldala a városnak, sajnos volt egy pár rossz tapasztalat is. Pl. a fent említett tuk-tuk-os eset, és egyéb lehúzós történetek. A taxist is figyelmeztetni kell hogy kapcsolja be az órát, ha egyáltalán hajlandó, ha nem ott hagytuk, mert 5-szörös árakat mondtak. Emiatt volt hogy sétáltunk elég nagy távokat, de láttuk a város olyan részeit is, amit másként nem sikerült volna (pl. utcára nyitott koporsókészítő), és ismerkedtünk a nem túl turistabarát buszjáratokkal (a megállókban jó esetben ki voltak írva a járatszámok, de a megállók neve egyáltalán nem). Aztán Egy rendőrnek álcázott pasi, azt mondta nekünk, hogy a nagy palotában 2-ig imádkoznak, istentisztelet van, nem lehet bemenni, menjünk helyette csónakázni és cselesen még jó fej akart lenni, mert elmondta, hogy hol drágább és hol olcsóbb. Nagyrészt csak azét szólítottak le minket az utcán, hogy valamilyen úton-módon pénzhez jussanak tőlünk. Vegyünk ezt, vagy azt, menjünk ide, vagy oda. A honnan jössz, mit csinálsz kérdéssel bemérték mennyi pénzünk lehet és itt most szerencsénkre a diákok nem annyira jó áldozat.

Sok volt a külföldi már KL-ben is, de Bangkokban már főleg. Örültünk hogy látunk fehér arcokat, hallunk más nyelveket (Klári boldogan hallgatta a németeket, én pedig nagyon élveztem hogy a nagy templom egyik csücskében magyarul trécselőket hallok, egy másik részen meg kínaiak), de eközben Bangkok eléggé egy bulihely, sok fura figura is jött szembe a közelben lévő híres, hírhedt sétáló utcán. Itt ütköztünk egykori kínai csoporttársunkba is. Kicsi a világ. Mikor meg egy plázából tartottunk hazafelé és szálltunk fel a buszra egy magyar fiú mellé sikerült leülni. Ő is érdekes volt. 21 évesen valamivel kiérdemelte hogy kitették otthonról, dolgozni nem nagyon akar, szóval csak itt teng és leng, azt húz le akit tud (mi megúsztuk:).
Már KL-ben olvastuk a híreket hogy volt némi összetűzés a khmerek és a thai-ok között az északi határon, ezért mi is elkezdtünk informálódni, hogy biztonságos-e átmennünk. Írtunk a helyi nagykövetségnek és egy Bangkokban élő magyar bloggernek, hogy mitévők legyünk. Utóbbinak a facebook oldalán összeakadtunk Zolival (exrendőr, búvármerülés-vezető), aki szintén Kambodzsába készült. Az utolsó napon vele mászkáltunk aztán együtt jöttünk Siem Reapig (Angkor wat) és még most is együtt mozgunk, 15.-ével lesz a szétválás, ő megy vissza Bangkokba, mi meg maradunk Kambodzsában.

Nem így terveztük, a thai-ok itt is keresztbe tettek. De előbb az út Siem Reap-ig. Egy nappal tovább maradtunk Bangkokban, de szállásunk már nem volt, hajnalban indult a vonat, megbeszéltük az ottaniakkal hogy elcsövelünk a teraszon. Sok volt a szúnyog és akadozott a net, nehézkesen telt az éjjel. Búcsúzásul még egy kínai vendég ott hajnalban mutogatta magát nekünk, egy szál hálóruha volt rajta, amit örömmel húzott fel a hasáig... A vasútra menő taxis, elhajtott az állomás mellett és egészen a reptérig akart menni (jó hogy mi már jártunk ott korábban és tudtuk hogy néz ki), nem zavarta hogy hangosan kiabáltunk neki hogy álljon meg, csak akkor tért észhez, mikor Zoli mellette üresbe rakta a sebváltót. A vonat próbáltunk bekómálni de minden ablak teljesen le volt húzva, én pl. telibe kaptam a huzatot, meg kintről beszálló pernyét, szépen néztem ki. Tuk-tukkal vittek minket a határig, még ők is bepróbálkoztak egy álvízum irodával, de már fel voltunk erre készülve. Viszont a thai-ok, nem akartak minket ingyen visszaengedni, mert azt csak akkor lehetne, ha repülővel hagynánk el Thaiföldöt, vagy fizetni kellett volna sokat. Még jó hogy ezt direkt megkérdeztük a thai bevándorlási hivataltól… Úgy döntöttünk kihagyjuk Pattaya-t és inkább Kambodzsában töltöttünk el több időt. Eddig úgy néz ki jól tettük. Szuper szállásunk van, egy napot voltunk már Angkor-ban, még két napunk van itt, aztán valószínűleg megyünk a fővárosba, azt is megnézzük és intéztünk laoszi vízumot. A khmerek sokkal kedvesebbek, vendégszeretőbbek.

De Kambodzsa már egy következő bejegyezés lesz, így is elég hosszú lett!

Töltöttem fel képeket Kuala Lumpurról és Bangkokról, itt pedig wiki oldal Thaiföldről és Kambodzsáról!

http://hu.wikipedia.org/wiki/Thaif%C3%B6ld

http://hu.wikipedia.org/wiki/Kambodzsa

Puszi Siem Reapből! 

Először is egy kis információ Malajziáról az érdeklődőknek:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Malajzia

Egyéni tapasztalatok Kuala Lumpurról. Mivel az ország fővárosáról van szó én egy sokkal nagyobb városra számítottam. Ezzel szemben a központi rész, ahol a főbb látványosságok vannak könnyen bejárható akár gyalog is. Mi mindennap chinatown-beli szállásunkról indultunk és csak a Petronas-tornyokhoz (városközpont, KLCC) használtunk metrószerűséget (megy föld alatt is, meg felüljárón is), plusz a távolabb lévő Batu barlanghoz buszoztunk. Mondani se kell, hogy a tömegközlekedés olcsóbb mint Magyarországon, 100-150 Ft között mozog a vonaljegy. Első nap egy közeli mecsetet érintettünk a ’főtérre’ (Dataran Merdaka) menet, ahol Szultán Abdul Samad épülete is áll. Aztán voltunk kínai pavilonban és egy újabb mecsetnél is. Persze pont akkor fordították meg a táblát, hogy csak muszlimok mehetnek be, mikor odaértünk. így maradt nekünk a város délnyugati oldalán lévő szép kis park. Elég megerőltető és zsúfolt nap volt, rendesen kifáradtunk a végére. Este még egy kis helyi kínai piacolásra futotta, vettem magamnak szandált és az említett piros-nyuszis pólót. Lányok is vettek pólót, plusz Vera csak poénból leállt alkudozni, de utána már nem lehetetett otthagyni a parfümöt.  
Következő napon került sor a Petronas-tornyokra és a közelében lévő parkra. Nagyon szépen meg van csinálva a környék, a helyiek/többi turista minket még is látványosabbnak talált… Rengetegen bámultak, fényképeztek minket, nagyobb sztárok vagyunk mint Kínában, a végén már eléggé idegesített. A nagyközönség előtt elfogyasztott ebéd után, a térképen jelzett Craftwerk Complex felé vettük az irányt, helyi képzőművészeti szépségek látványát várva. Maga a hely szépen ki is volt alakítva, de nem volt ott majdnem egy lélek sem. Se kiállítók, se más turisták. Nekünk azért sikerült leragadni egy nagyon szimpatikus helyi maláj festőembernél és elbeszélgetni vele a világ dolgairól.

Tegnapelőtt reggel viszonylag korán keltünk, megreggeliztünk a teraszon és indultunk jegyet szerezni a toronyba, persze nem értünk elég korán, túl kényelmes volt a reggeli. Kerestünk helyette egy buszt, ami elvitt minket a közeli a Batu barlanghoz. Ez egy buddhista emlékhely, nagy szobrokkal, barlanggal és ott lejmoló majmocskákkal. Délután megnéztük még a helyi sétáló-vásárló utcát (Bintang walk). Este még volt szerencsék egy kínai sárkányos táncos előadáshoz, és söröztünk egyet a teraszon.

Tegnap még korábban keltünk, kihagytuk a reggelit és máris befértünk még a sorba. Kb. fél 8-tól 10-ig sorban álltunk, hogy aztán délután fél 2-re kapjunk jegyet. Addig elütöttük az időt fényképező vásárlással. Mert hogy történt egy, vagyis kettő szerencsétlen eset. Az egyik amit eddig csúnyán elhallgattam, hogy a saját gépemet elvesztettem még Changsha-n, a buszállomáson. Fényképeztem vele, aztán vissza akartam tenni a táskámba, kabátom zsebébe és nem tudom, hogy ez sikerült-e és ellopták, vagy egyszerűen mellé raktam, a lényeg hogy később nem találtam sehol se. Így maradt két gépünk, gondoltam, a lányok fényképeznek majd eleget helyettem is. Aztán amikor a barlangnál jártunk Vera szupermasinája is beadta az unalmast. Szegény elég rosszul viselte. Mivel sok látványosság már nem maradt, eldöntöttük, hogy amíg várunk a tornyokra, addig megnézzük a helyi elektronikai piacot. Verával egyforma kis samsung digitális gépeket vettünk (5x dig.zoom, 12megapixel). Teljes újra a hármas, igyekszem pótolni a lemaradásaimat a képek terén.

Sok minden ezóta nem történt, ma elhagytuk a hostelt, KL-t és Malajziát, elment az egész nap a készülődéssel, utazással. Majdnem sikerült még a KL-i reptéren feltöltenem ezt, de lassú volt a net. Szóval mostmár Bangkokból jelentkeztem. Egy élmény volt megtalálni a hostelt, este 10 után, egy olyan helyen ahol nem tudnak angolul, térképet-címet olvasni se és ilyen nevű hostelből van vagy 5 a városban. Már most látjuk hogy kevés lesz erre a városra a 3 nap, de megteszünk minden tőlünk telhetőt.

Képekre visszatérve Vera folyamatosan tölti fel őket, itt tudjátok csekkolni:
picasaweb.google.com/papirmacska/

ui: Ígérem én is fogok majd válogatni. (Már töltöttem le olyan programot - Imrét - amivel egyszerre több képet lehet kicsinyíteni:)

Puszi mindenkinek Thaiföld fővárosából!

 Kuala Lumpurból (KL) kívánok mindenkinek nagyon boldog kínai holdújévet! :)

Nyuszik (Jan. 29. 1987 – Feb. 16. 1988 között születettek) hordjatok sok pirosat az évben! Én már Jinanból felszerelkeztem karkötővel, tegnap pedig itt Kuala Lumpurban vettem egy nyuszis-piros polót! :)))

Megérkeztünk KL-ba, a chinatown városrészben lakunk, nem tudunk elszakadni már tőlük úgy tűnik, de jó ez így. Két napja járjuk a várost, nagyon szimpatikus, mindamellett hogy nagyon meleg is. Elég vegyes a város és az ország képe, összetétele. Van egy kb. 30%-os kínai kisebbség, ezért sok minden ki van írva kínaiul és sokan úgy is beszélnek. A másik részről viszont nagyon sokan tudnak angolul, nagyon meglepő mikor 70 éves bácsikák angolul leszólítanak az utcán.

Majd még jelentkezem részletesebb KL beszámolóval és képekkel ígérem!

Puszi Mindenkinek!

Kalandos és hosszú utazások láncolatát követően sikeresen eljutottunk Sanya-ra. Ebbe beletartozik egy majdnem húszórás fekvős buszút (képek indafotón), az ezt megszakító kompozás Hainan szigetére (képzeljétek el milyen lehet reggel arra ébredni a zötykölődő buszon, hogy sietve magyarázzák neked a kínaiak, hogy szálljál már le, nem kell vinni semmit, csak menjél a kompra, izgi!) taxizás, és újabb már csak négy óra buszozás Sanya-ra, majd még helyben is heringjárat.

Első döbbenet kompozás után, hogy Haikou-n még elég hideg van, aggódunk, hogy lesz ebből napozás-fürdőzés. A taxis néni megnyugtatott minket hogy Sanya-n sokkal jobb idő van. Ez 23-24 fokot jelent a valóságban. Igazság szerint, ha nem takarják felhők az eget, tűz a nap és nem nagy a szél akkor ez is elég. Tegnap eléggé csalódottak voltunk, még ma is lassan indult a nap, de amint kimentünk és ránk sütött a nap jöttünk vissza bikinit húzni és volt ma már napozás, fürdőzés, leégés. Meg még lesz időnk Pattaya-n is sütkérezni, meg a többi városban se fogunk már fázni.

Említve a helyi közlekedést, tegnap jól megszívtuk. A szállásunk kicsit távol van a központtól, de part az van mindenhol, ezért ez nem is lenne vész. Viszont tegnap mivel az idő se volt olyan meggyőző, meg kiderült hogy Ambrus és a barátnője  is itt vannak, elhatároztuk, hogy elmegyünk hozzájuk. Persze ők a város másik felében. A buszok meg ritkán jártak és emiatt folyton tele is voltak. Nem tudom mennyi megállót és kilométert sétáltunk le út mellett és a parton felváltva, de már nagyon fáradtak voltunk a végére. Végül sikerült buszra férkőzni, eljutottunk a célállomásra. Ettünk egy jót és kicsit lehúzósat (előfordul..), aztán este a parton söröztünk, finom helyi söröket kóstoltunk.

Ma a strandolás után bementünk még várost nézni, vásárolni. Vettem megint könyveket (európai töri kínaiul/angolul, grimm mesék és Romeó és Júlia szintén kínaiul/angolul), nem tudom hogy fogom elpakolni, de nem számít. Valamint sikerült bevásárolni a helyi specialitásokból is, ami nem más mint a kókusz. Vettem kókuszport, héjszeleteket, cukorkát, kókusztejet.

Hirtelen ennyi, holnap még egy teljes napunk van még itt, aztán megyünk Haikou-ra, ahonnan feb. 1.-én repülünk tovább Kuala Lumpurba. Szerintem legközelebb már csak onnan jelentkezek, addig is itt egy pár kép.

Puszi mindenkinek Sanya-ról! 

 Épp most igyekszek életet lehelni a laptopom wifijébe. Nagyon ideges leszek ha nem fog működni... Segítsetek, szurkoljatok! 

Megérkeztünk az első állomásra, hideg van, hó is egy pici, így nem túl kellemes a város, főleg hogy az a kevéske látnivaló is szabadtéri. Fekvő busszal jöttünk, nagyon nagy élmény volt, bér egy férfi embernek nagyon kényelmetlen lehet, még nekünk is kevéske volt a hely.

Ugyanilyen buszra kaptunk jegyet Haikou-ig, holnap 1-kor megyünk tovább és sokkal tovább fogunk szenvedni egy hasonló jellegű buszon, de utána egy sokkal melegebb helyen fogunk leszállni!

puszi

Hűűű régen dobogott így a kis szívem. Jó lesz már elindulni, akkor már nincs visszaút! Kevesebb mint egy óra múlva megkezdjük az utazást! Nagyon be vagyunk sózva, ígérem ahonnan csak tudunk (ha lesz net is, idő is, meg erő is) jelentkezni fogunk, max nagyon röviden csak arról, hogy még nem vesztünk el Dél-Ázsiában, meg pár irigylésre méltó képpel! :D

A hátizsákok már teletömve, elég túlélő-túra feeling.

Puszi mindenkinek, ti is írjatok ha nagy újság van felétek! :)

ui: Sajnálom de most már nincs idegzetem írni az elmúlt hétről, elég legyen annyi hogy levizsgáztunk (nem volt semmi értelme..), buliztunk, és izgulunk már nagyon! 

Megfogadtam hogy amíg nem vesszük meg lefelé a vonatjegyeket, addig nem publikálom a pontos útitervet. De az előbb voltunk a jegyárus standnál ahol közölték velünk, hogy csak 13.-a után kezdik el árulni akkorra a jegyeket. Szóval megkönyörültem rajtatok (egyáltalán ha van valakin) és kaptok egy kis (tér)képes ismertetőt, hogy jobban lássátok mibe vágtuk a fejszénket.

Indulás január 23.-án éjjel Jinanból, reggel érkezés Kaifengbe, egész napos városnézés.

Este átugrunk a félórára lévő Zhengzhou-ba átszállni az onnan induló éjszakai vonatunkra Changsha-ig. Szóval 25.-én reggel érkezünk Changsha-ba, aznap ott megpihenünk (megtisztulunk), kicsit bejárjuk a várost, aztán 26.-án délután egy újabb 16 órás etap következik.

 
Jan. 27. reggel érkezés Zhanjiang-ba, egész napos célkitűzés hogy estig lejussunk Sanya-ra. Vonat csak délután indul, így buszra fogunk vadászni, internetes kínai pajtásoktól már érdeklődtem hogyan járnak arrafelé a buszok. Elvileg kivitelezhető a buszozás, ha mégsem legrosszabb esetben megvárjuk a délutáni vonatot.

 Jan. 28-31. között masszív henyélés várható Sanya-n a tengerparton. :D

31.-én visszabuszozunk Haikou-ra, megnézzük a várost, megalszunk és 1.-én repülünk Kuala Lumpurba.

 Feb. 1-6. között felfedezzük Kuala Lumpurt.

6.-án repülés Bangkokba, 10.-ig leszünk Thaiföld fővárosában.

10.-én vonat, busz(ok) kombóval átugrunk Kambodzsába, megnézni a világhírű Angkor-wat-ot. Állítólag erre is több idő kell, 14.-ig maradunk.

14.-én vissza Bangkok és onnan busz Pattaya-ra. Újabb tengerparti pihenő 18.-ig. Lányoktól sokáig fogok még hallgatni, hogy mit csináljanak ott és túl sok idő, de összességében 3 teljes nap szerintem nem olyan sok. Ránk fog férni egy kis pihenés.

 18.-a indulás tovább. Megint Bangkokon (Thaiföld szerényke vasúthálózata olyan, mint Magyarországé, fővárosközpontú) keresztül vonatozunk egészen a thai-laoszi határig. Útközben még megállunk nézelődni Ayutthaya-n, de 19.-én délelőtt már átérünk Laoszba, délután meg a fővárosba Vientiane-be. 1-2 éjszakát maradunk ott és járjuk be a várost.

20-21.-én megyünk tovább busszal Vang Viengbe. Napok óta rá vagyunk pörögve erre a helyre, annyira szép és világvége feeling, és közben meg partihely is. És kis faházikókban fogunk aludni. Itt mindenképp kell két éjszaka legalább.

 22-23.-án buszút Luang Prabangba, Laosz egy másik nagyvárosába, állítólag szebb és érdekesebb mint a főváros. Ide három éjszakát számoltunk, szóval úgy 25-26. körül feküdnénk buszra jó egynapos utazással térnénk vissza az anyaföldre, Kunmingba.

 
Pár nap Kunming után, még el kell mennünk Guilinbe, az is elég híres, meg kell néznünk saját szemünkkel.

Ekkor már lassan március lesz, szóval ideje lesz már visszaindulni. Jó lenne még találni olcsó repjegyet (Guilin-Jinan), de ha nem akkor vonattal is már elég könnyen cirka egy nap alatt haza tudunk érni. 

Az év utolsó bejegyzésében kívánok mindenkinek boldog újévet!
 

Túléltük a karácsonyt is egész jól, valószínűleg a szilveszterrel se lesz másképp. Egyelőre nincsenek túl nagy tervek az estére nézve, de majd alakul valahogy, nem annyira foglalkoztat. Vettünk egy üveg pezsgő szerű képződményt (szerintem nem teljesen az), meglátjuk meddig jutunk vele. Ha nagyon felpörögnénk, akkor még a mézes bodza is itt áll az asztalomon, de azt lehet inkább megtartom a vizsgák végéig. :)

Karácsonykor pár diáktárssal és két fiatal tanárnénivel kiegészülve mentünk el egy olasz étterembe vacsorázni. Voltunk kb. tizenöten. A kaja jó volt, megyünk máskor is. :) Vacsi után a másik egyetemen lakozó honfitársainkat látogattuk meg és faltuk fel együtt boldogan Klári rokonától pont aznap érkező mézeskalácsokat. Kis iszogatás után továbbálltunk egy szórakozóhelyre, ahol kicsit döcögősen indult a buli, de most is ránk találtak a minket boldogan itató vendégszerető kínaiak. :D Itteni hajnali 3 körül jöttünk haza és ültünk le kis családjainkkal skype-olni. Legalább jó hangulatban köszöntöttem a családot. :)

Elég fájdalmas volt egy szimpla hétvégének tűnő karácsony után hétfőn újból suliba menni. De gyorsan elment a hét, és ráadásként hétfőn szünetünk is lesz, mert itt az újév 3 napos ünnep. A karácsony, újév helyett én most inkább az utazást várom és az tart lázban. Már csak másfél hetet járunk majd órákra, egy hetet vizsgázunk és utána indulás! A hétvégén valószínűleg összerakjuk most már pontosabban a menetrendet, jövő héten már meg kéne venni a vonatjegyeket. A vizsgáktól annyira nem félek, persze azért lesz mit készülni rá, de magamnak tanulok.

Nem tudom hogy alakul még az este, itt jó négy óra múlva már újév, nem tudom az otthonira felkelünk, vagy ébren leszünk-e addig, de mindenkinek jó bulizást, ünneplést kívánok! :)

ui: Kinek hogy kezdődött az újév? Hogy telt szilveszter éjszakája? :)

Magyarul Mindenkinek Boldog karácsonyt! :)

Ez alkalommal egy rövid összegzést kaptok az elmúlt napokról-hetekről, plusz néhány a közelmúltban felhalmozott videót. :)

Két hete pénteken megvolt a múzeumlátogatás, csináltunk sok képeket, majd válogatok belőlük az albumba. Benyomások a múzeumlátogatásról. Hatalmas nagy épület, kívülről elég szocreál, belül szép olykor giccsbe hajló. Történeti múzeumról van szó, így az ősi kőtábláktól a cserepeken és mindenféle használati tárgyakon túl volt minden. Ami engem leginkább megdöbbentett azok a 4000-5000 éves nagyon szépen és aprólékosan megmunkált edények. Hol volt akkor máshol a világon ilyen fejlett kultúra? Majd megmutatom miről beszélek. :)

A hétvégi kimenőket is általában meg szoktuk tartani, csak ha nagy a buli és a másnap elmegy a kiheverésével, akkor nagyon lerövidül a hétvége. Érdekességként múlt hétvégén a bejáratott koktélozós szórakozóhelyünkön szovjet partit tartottak. Ezt leginkább  csak az ezt reklámozó plakátból lehetett kikövetkezni, de lehet ez lehetett az oka a felettébb kevés embernek is. Mi se maradtunk ott sokáig, de egy plakátot el kellett hoznom, művészi. :D

A suliban nem sok minden történik, okítanak, mi meg győzzük tartani a tempót. Január 20. környékén lesznek a vizsgáink és utána szabadság. A kis koreai pajtások meg most vizsgáznak karácsony környékén, mert kell az egyetemükre az eredményük. Annyiból jobb nekik, hogy kevesebb az anyag.
Tegnap este volt iskolai karácsony, bár ők nem annak hívták, hanem valami nemzetközi egyetemes ünnepségnek. A kínaiak és a külföldi cserediákok egy része is készült zenés-táncos-éneklős-szerepjátékos programmal. Ne vessétek a szemünkre, hogy mi nem, de mi nem éreztünk tehetséget magunkban ilyesmikhez, pedig jó kis országimázst lehetett volna csinálni. Nagyon jó és aranyos volt mindenki, a tanárok is énekeltek, csak a teremben nem volt fűtés, és odakint megint lehűlt kicsit az idő. 

És akkor a karácsony. Hét elején bekopogott hozzánk két kis kínai, hogy kellene nekik bútorboltba modell dolgozni. Mi örültünk, hogy végre megtalált minket a könnyű és viszonylag jövedelmező munka, így másnap elmentünk megnézni a helyet és megbeszélni, hogy is lenne ez. Kiderült, hogy karácsony három napjára kellenénk, egésznap ott ülni foteleken, kanapékon. Nem túl lelkesen, de belementünk, Kínában úgy sincs karácsony. Szerdán egész nap szenvedtünk a gondolattól, hogy nem lesz időnk semmire se a hétvégén, pedig nem ezt terveztük. Aztán tegnap jött a megváltás sms formájában, hogy elmarad ez a móka. Ezek után még nagyobb öröm itt nálunk ez a hétvége. Estére közös vacsora lett szervezve egy olasz étterembe, utána meg az itt maradt magyar csapat közösen kitalál magának valamit. További tervek a hétvégére evés, pihenés filmnézés formájában. Le lett töltve többek közt az Igazából szerelem, a Büszkeség és balítélet hatrészes, Karácsonyi ének, Karácsonyi mesék és egyéb nem annyira ünneporientált filmek. :)

Jöjjenek a beígért videók. Először az egyetlen nem karácsonyi, de irtó cuki, Hefei, pakisztáni pajti révén: https://www.youtube.com/watch?v=cvj302bZsEY

Glee karácsony, az én idei kedvencem:
https://www.youtube.com/watch?v=MTnwv2NN-DI
Apának a Last Christmas glee-verzióban (hiányzik az otthoni ezerféle verzió):
https://www.youtube.com/watch?v=7wYQNEJxh2g

Végül Micheal C. Hall (Dexter, Sírhant művek) karácsonyi dala:
https://www.youtube.com/watch?v=7rSeqGta4dY&feature=related

Még egyszer kívánok Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt! :)

Gondoltam Wiki barátunkat felhasználva írok egy kicsit bővebben a városról, ahol élünk. Szóval Jinan (济南) Kína egyik tartományának (Tajvannal együtt 23 van összesen), Shandong-nak (山东) a székhelye. Kb. 400 km-re vagyunk Pekingtől délre és 6-7 millióan élnek itt a külterületeket is beleszámítva. A kínai földrajzi névadás általában nem túl bonyolult itt se erőltették meg magukat. Egészen a 19. század közepéig a várostól északra volt egy Ji nevű folyó. Ha ezt megfordítjuk, akkor az azt jelenti, hogy a város délre volt a folyótól, és a dél kínaiul nem más mint ’nan’ (南). A bökkenő már csak az hogy a Ji folyó helyét átvette a Sárga-folyó, de a város nevén már nem változtattak. Ugyanezt a bonyolultságot tükrözi a város (vagy annak helyén lévő korábbi település, kinek hogy tetszik) egyik korábbi (i.e. 1. évezredbeli) elnevezése Lixia (力下), ez annyit takar, hogy a Li hegy lábánál fekvő város. Mellesleg jelenleg Jinannak van egy Lixia nevű kerülete. Közkedvelt imázs elnevezés még ’a források városa’, mivel nagyjából hetven kis artézi forrás van számon tartva itt a környéken. Ezek közül fedeztünk fel párat mi is nem rég a városban (albumomban vannak képek róluk), meg láttunk már néhányat korábban Klárival mikor kettesben voltunk kirándulni annál a buddhista kolostor együttesnél (Lingyanse).   

Klímáról azt írják, hogy a nedves kontinentális és a nedves trópusi között van valahol, négy, jól elkülöníthető évszakkal. Csapadék a nyarat leszámítva elenyésző, januárban van a leghidegebb kb. 0 fokos átlaghőmérséklettel, a hó pedig elég ritka. Majd meglátjuk, lényeg, hogy a fűtés már működik. :)

Egy kis töri, nem részletezve, csak az érdekességek. Az 1928-tól fokozatosan feltárt leletek alapján megállapították, hogy már 4000 éve is éltek itt emberek. I.e. 1. évezredben két fejedelemség (Lu és Qi) osztozott a város területén, az egyik i.e. 700 körül el is kezdett falat felhúzni a környéken, állítólag még maradványok is vannak, eggyel bővült az itteni látnivalók listája. A hosszú évek során dinasztiák jöttek-mentek, de a város alapjában véve a történelem folyamán végig kiemelkedő gazdasági, kulturális központként működött. A ’tatárjárás’ idején például a mongol elnyomás ellen harcolók bázisa volt a város. 1262-ben leverték a felkelést, és a városba visszavonuló sereg vezetője elkeseredettségében öngyilkosságot kísérelt meg az itteni Da Ming tóba fojtva magát, de a mongolok megmentették, hogy utána ők végezhessék ki (saját lovai általi agyontaposással).
Ugorjunk egy kicsit. 1897-ben a Qing dinasztia beengedte a németeket Qingdaoba, Shandong tartomány tengerparti nagyvárosába, akik természetesen ide is eljutottak, saját koncessziós területet kaptak a város nyugati részén. A németek nyomására épült meg a Jinan-Qingdao vasútvonal is. Ennek kikényszerítése a Boxer lázadás egyik kiváltó oka volt. A vasútvonalnak is köszönhetően Jinan fontos kereskedelmi csomóponttá vált. Az első világháború után a japánok vették át a németek felvigyázó szerepét a tartomány felett, jelentős japán kolónia telepedett le Jinanban is. A következő pár évtizedet a japán-kínai hatalmi harcok határozták meg, de a második világháború elvesztése után Japán innen is kivonult. Az ekkor újraéledő Kuomintang Pártot a Kínai Kommunista Párt a Népi Felszabadító Hadsereggel kényszerítette távozásra (1948). Azóta volt egy nagyobb földrengés 1966-ban, több mint 30.000 ház dőlt össze. Ugyanebben az évben tört ki a kulturális forradalom, rengeteg kulturális örökséget pusztítottak el, az egyetemeket, múzeumokat és egyéb közintézményeket több évre bezárták, átszervezték. Ekkor húzták fel a máig integető Mao szobrot is, ami a legnagyobb a tartományban. A ’70-es évektől konszolidálódott a helyzet, és békében fejlődik a város. Tavaly itt tartották a kínai olimpiai selejtezőt, erre elég büszkék a helyiek, épültek szép szállodák, stadionok, ennek alkalmából.  
A város egy jelentős muszlim kisebbséggel és városrésszel is rendelkezik. A helyieknek van egy fajta dialektusok, ami az öregebbeknél jóval erőteljesebb. Szóval minél fiatalabb valaki, annál valószínűbb, hogy megértem. :P

Legyen mára elég ennyi, ha valaki esetleg többre kíváncsi, akkor itt az angol wiki oldal ahonnan szemezgettem:
http://en.wikipedia.org/wiki/Jinan

Ui: Megérkezett az igazi tél, hideg van és tegnap esett a hó. 

Készültem egy bejegyzéssel a városról, de kicsit hosszabb lett, ezért azt majd csak legközelebb kapjátok meg. Most pedig egy kis update, bár sok minden nem történt.

Mondjuk hogy meggyógyultam, most már csak reggel kapar a torkom, de lehet hogy ez már csak a száraz levegőnek tudható be. Suliban most kicsit lazább az élet. A többször emlegetett dolgozatnak végül nem is tudtam meg a pontos eredményét, ekkora volt az egész jelentősége. Sebaj én úgy is tudom hogy sikerült, mit nem tudtam, mit kell még gyakorolni. Viszont egy másik órámra kaptam házit, ehhez kérnék tippeket. Kifejezetten magyar babonákról, tabukról kéne írnom. Tudom itt az internetgép, de nem lenne jó, ha beleírnám valaki ötletét a dolgozatomba? :D
A helyiekkel továbbra sem sikerült hosszabban beszélgetésbe elegyedni, pedig egyre jobban igyekszünk. Múlt héten például fényes nappal az utcán két enyhén ittas fiatalembernek adtuk meg a telefonszámunkat. Miután később hívtak minket kiderült, hogy leginkább csak a koliszobánkban látogattak volna meg minket…

Múlt hét pénteken előbb múzeumba akartak vinni minket és utána kávézóba. Aztán a múzeum valamiért átkerült most péntekre a kávézóból megy egy Subaru étterem lett, ingyen svédasztalos kajálással. Igazán díjaztuk, teleettük magunkat, voltak szendvicsek, tészták, pizza, sütik, gyümölcsök, és ettem olívabogyót is először mióta itt vagyok.

Mindenki azt kérdezi, hogy mit csinálunk karácsonykor. Először is valahol egy jót fogunk enni (lehet visszamegyünk erre a subaru-s helyre, ha nem annyira lehúzós), aztán bulizunk. Otthon úgyis mindenki a családdal szokott lenni ilyenkor, itt ez most kihagyhatatlan lehetőség egy karácsonyi partira. Aztán amikor itt hajnalodik, otthon akkor csak esteledik, pont alkalmas lesz az idő egy kis családi skype-olásra. 25-26.-án meg pihenés, filmezés, evés van csak tervbe véve. :)

Az utazást tervezgetjük, valószínűleg jan 20. körül indulunk és február vége felé fogunk visszajönni Jinanba. Majd lesz pontosabb útiterv is, de még nézelődünk, olvasgatjuk hova érdemes menni, hol kéne megállni, körbenézni.

Klári töltött fel képeket a helyi szupermarket kínálatából, ha érdekel titeket, akkor itt megnézhetitek. Igazi csapatmunka, a javát én fényképeztem, de csak Klári volt olyan szorgos hogy fel is töltötte. :)

Zárásul egy videó a Glee-ből, amit már jó pár ismerősöm megkapott, de nem akarok senkit se kihagyni ebből a jóból. :)

https://www.youtube.com/watch?v=E46BhMIRujI

Végre történt egy-két dolog, amiről érdemes írni. A legfontosabb, ha még valakinek nem újságoltam volna, vettünk repjegyeket a nagyszüneti utazáshoz. Egy Airasia nevű légitársaságnál elég olcsón találtunk jegyeket Kuala Lumpurba és Kuala Lumpurból. Az egyetlen probléma hogy csak délebbi kínai városokban van induló/érkező járat, így első lépésként le kell majd vonatoznunk Hainan szigetére és Haikou városból indul majd a repcsink feb. 1-én. Előtte én még el szeretnék majd tölteni pár napot egy Sanya nevezetű tengerparti helyen. Feb 1-6. között Kuala Lumpur és környéke a program, aztán utazunk tovább Bangkokba. Thaiföldön is találtam egy szimpatikus szigetet magamnak, csak a lányokkal kell még megállapodni a tengerparti és turistáskodós napok megoszlásában. Thaiföldről tervezünk továbbmenni Kambodzsába és Vietnámba, aztán onnan már vissza anyaországba. :D Nem annyira megnyugtató, de egyelőre csak hárman vagyunk lányok az útra, de ez még változhat. Olvastunk olyan beszámolót, hogy egy csaj teljesen egyedül ment és túlélte. Talán mi sem fogjuk elhagyni egymást és vigyázunk magunkra. :)

Más. Csütörtökön megvolt a dolgozat, elég nehéz volt, nem sikerült annyira jól. De legalább tudom, mire kell ezek után ráfeküdnöm. Készültem rá, de kb. be kellett volna tanulnom az összes feladatot a könyvből, ez nem sikerült, majd a következőre. Szerda este már nem is tudtam tanulni, akkor kezdtem el repjegyeket nézni és találtam ezeket az olcsóbbakat.

Tegnap este megvolt az első kínai mozi élmény, megnéztünk az új Harry Potter filmet (angol hang, kínai felirat). Még az első sor széléről is jó élmény volt. A film maga is egész jóra sikeredett, előző este memóriafrissítésként megnéztük a 6. részt, szerintem azt ütötte. :) Még a következő befejező részt is Kínában nézhetjük, elég durva. Bár Klárival megbeszéltük, hogy otthon 3D-ben is meg kéne majd nézni. 25 yuan (kb 750 ft) volt a jegy diákkal, amúgy kétszerese lett volna. És a kínaiak is elég jól viselkedtek a film alatt. Azt hallottam róluk, hogy hangoskodni szoktak a moziban, de az otthoni átlagnál nem volt rosszabb, zacskózörgés, horkolás, kis mászkálás, telefonálás, határértéken belüli.

Én vagy visszaestem, vagy újból megfáztam, de nem voltam annyira jól az utóbbi napokban. Szóval tanulás helyett inkább fetrengés eddig a hétvégi program, de azért igyekszem összeszedni magam. Otthon mekkora a hó? :)   

Majd a végén megkapjátok. Először, hogy mi volt a múlthéten, bár azt hiszem ez nem lesz túl hosszú. Iván kiéhezett a hazai ízekre, ezért a héten csináltunk lecsót. A szemfülesebbek már láthatták is erről a képeket Klári albumában, a többiek meg most pótolhatják. Kaliforniai paprikával nem volt az igazi, de itt sajna nem kaptunk TV paprikát. Viszont találtunk szeletelt bacont elég nagy kiszerelésben, így még baconos rántottára is futotta később. :)

A hétköznapok nem túl változatosak, de azért nem unatkozunk, van mivel elütni az időt. Ha a nem bírjuk már a tanulást, akkor sorozatot, filmet, tv-t nézünk. Hosszabb kihagyás után pénteken elmentünk bulizni. Megtudtuk, hogy egy közeli helyen éjfélig a lányok a pultnál ingyen isznak, élni kellett ezzel a lehetőséggel. :P Először kicsit frusztrált minket a szitu, főleg mikor megérkeztünk, ott ültünk a pultnál és a távolból mindenféle kínai arc mered ránk. De a hangulat oldódni kezdett, koncert is volt, aztán táncoltunk itt is, meg egy másik helyen is.
A szombat a másnapé volt, aznapi teljesítményként majd a szupermarketben készített képeket, meg a foltozott nadrágomat tudtom majd felmutatni. :D Vasárnapra laza tanulgatás és sorozatnézés maradt. A többször emlegetett csodadolgozat valószínűleg elmarad/átalakul a november 22.-i általános vizsgahétre. Még nem tudom pontosan mire számítsak, az biztos hogy húzós lesz, de még van egy kis időnk felkészülni rá.

Az hőmérséklet szépen lassan a 20 foktól elkezdett 10 fok felé tendálni, hétvégi éjszakákon már 0 alá is mehetünk. Amúgy szép, viszonylag napos, száraz idő van, néha egy kis széllel.

De most jöjjön a meglepi! Fent vannak neten a rólunk készült vízi-vetélkedős videók! Lehet nevetni és vidulni, ha van türelmetek, hogy betöltsön a videó (itt elég lassú, szívesen vennék tippeket, hogyan tudnám innen letölteni, bár lehet, hogy nekem kéne ezt keresnem a kínai feliratok között..). Jó szórakozást! :D

Az első egy majdnem 9 perces videó, aminek az elejéről hiányzik az érkezésünk és a dalunk eleje:
http://v.iqilu.com/content/index/326813

A második egy fél órás videó, ahol mi a 4. perc környékén érkezünk és utánunk már kínaiak vannak bevágva.
http://v.iqilu.com/content/index/326774

Puszi mindenkinek!

ui: Várom a kedves kommenteket! :D